Urbán Ádám most megmutatja, mi zajlik a cirkuszi kulisszák mögött

Urbán Ádám fotográfus neve ma már elválaszthatatlan a hazai cirkuszművészettől, hiszen évek óta dokumentálja a függöny előtt és a függöny mögött zajló eseményeket.

– Az első cirkuszi élményem az volt, hogy kiszólított a bohóc a manézsba. Beültünk egy autóba, mentünk körbe-körbe, aztán egyszer csak kiesett a kocsi mind a négy kereke. Imádtam – idézte fel mosolyogva az első cirkuszillatú emlékét Urbán Ádám. Azóta eltelt számos évtized, és őt újra beszippantotta ez a varázslatos világ.

Ami mindent megváltoztatott

– 2008-ban diagnosztizáltak nálam hererákot, ami megváltoztatta az élethez való hozzáállásomat. Előtte alkalmazott reklámfotósként divatfotókat csináltam, ahol szép lányok voltak, jó bulik. A betegség és a kezelések azonban rengeteget formáltak rajtam. Rájöttem, hogy szeretnék valami értékeset létrehozni, társadalomábrázoló dokumentarista fotósorozatokat. Akkoriban egy barátom két gyerekével eljöttünk ide, a Fővárosi Nagycirkuszba, ahol olyan szögben ültem a nézőtéren, hogy beláttam a függöny mögé. Az előadás alatt folyamatosan bekukucskáltam. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy be kell jutnom oda és meg kell mutatnom ezt a közönség többi tagjának is – mutatott körbe szakmai otthonában a fotográfus, hiszen a beszélgetés alatt a nézőtéren ültünk, és a háttérben éppen egy próba zajlott. Két artista dinasztia, a Donnert és a Richter família legifjabb tagjai gyakoroltak a lovakkal. Ádám hétköznapjainak ma már szerves része a cirkuszi próbafolyamat is, hiszen mielőtt lencsevégre kapja a produkciókat, végignézi a próbát.

Ahol az artisták tanulják a művészetüket

– A fényképezőgép rengeteg helyre bejuttatja az embert. Én is lépésről lépésre jutottam be a cirkuszba. Először az artistaképzősöket fotóztam, mert szerettem volna visszamenni a kezdetekhez, ahol az artisták megtanulják a művészetüket. Ott ismerkedtem meg Kristóf Krisztiánnal, aki artistaként gyakorol. Nem tudtam, hogy az ő édesapja a cirkusz igazgatója.

Évek óta a cirkusz van a fókuszban

Urbán Ádám is édesapja nyomdokaiban jár, hiszen Urbán Tamás a 20. század egyik legismertebb fotóriportere. – Gyerekként teniszversenyzőnek készültem, aztán letettem a teniszütőt és felvettem a fényképezőgépet. Ez 1994–1995 tájékán volt, amikor még nem volt menő fotósnak lenni – bár én tudtam, hogy az – nevetett a fotográfus, akinek ma is a legfontosabb édesapja szakmai véleménye. Ádám kamerájának a célkeresztjében évek óta a cirkusz áll, ahol ő ma már elismert tagja a csapatnak, hiszen hét éve a Fővárosi Nagycirkusz fotósa. Az ő képeivel találkoznak a nézők a plakátokon, a műsorfüzetekben, de még a Facebookon is.

A csillogás, és ami mögötte van

Nemrég jelent meg a Cirkusz a függöny mögött című fotóalbuma, amelyben egy egészen új megvilágításban mutatja be a cirkuszművészeket, a porond csillogó világát és a függöny mögötti valóságot. Mint egy jó kalauz, úgy vezet végig bennünket képeivel számos emberi és művészi történeten. – A kulisszák mögött tapinthatók igazán az érzések. A premier fotózása után arra törekszem, hogy mint egy láthatatlan szellem, ismét a manézs mögötti világot fotózhassam. Ehhez az is kellett, hogy elnyerjem az itt dolgozók bizalmát.

Extrém sport és lengő trapéz

A fotózás mellett az extrém sportok szerelmese is Urbán Ádám hegymászó, kanyoningos és rutinos barlangász, a nyáron pedig kipróbálta a légtornász lengőtrapézt. – Évek óta terveztem, hogy egyszer felmászok a 13 méter magas pallóra, és belendülök a trapézzal. Eszméletlen élmény volt, ahogy süvített a levegő, és ahogy utána beleestem a hálóba.

Egyszerre tanít és tanul

– Bakancslistás témám az új Fővárosi Nagycirkusz építésének a megörökítése, remek folytonosságot adna ennek az egész hosszú távú projektnek – véli Urbán Ádám, aki nemcsak csinálja, de tanítja is a fotózást. – Amellett, hogy szemléletet, gondolatokat, munkamódszereket szeretnék átadni a tanítványaimnak, én is sokat tanulok tőlük, és így én is tovább maradok fiatal! Visszanézve semmit sem csinálnék másképp. Ettől gyönyörű az élet, hogy én még mindig itt vagyok és van időm megörökíteni az utókornak ezt a csodálatos világot.