
"Azt reméltük, nem őt gázolta el a HÉV" - Kamerák elé állt az elgázolt 14 éves fiú barátnője
"Amikor megtudtam, három napig sem beszélni, sem enni nem tudtam..."
Nem lehet tudni, hogy véletlen, vagy szándékos tett volt-e. A drogtúladagolás következtében elhunyt filmsztár 62 éves volt.
A mai napig homály fedi a filmvilág egyik legikonikusabb alakját, Kenneth Williamst, aki drogtúladagolás következtében vesztette életét.

Dame Maggie Smith ikonikus színésznő is azt mondta színésztársáról, hogy képes volt a jelenlétével csodálatossá tenni egy helyet. Egy közeli barátja Gyles Brandreth sokszor viccesen gonosznak nevezte. Mindannyian a pont 100 évvel ezelőtt született Kenneth Williamsről beszéltek.
1988. április 22-én a színész elhunyt, drogtúladagolás áldozataként, a halottkém szerint nem lehetett megállapítani, hogy véletlenül adagolta túl magát vagy megpróbált szándékosan véget vetni életének. Kenneth a krónikus egészségügyi problémáira – a gyomorfekélyre és hátfájására – felírt gyógyszereket adagolta túl.
Barátai szerint baleset történt, szerintük Kenneth sosem vetett volna véget az életének, hiszen idős édesanyja még élt, és a szomszédban lakott. Halála után vagyonának és hagyatékának egy részét barátjára és szomszédjára, Paul Richardsonra hagyta, másik részét jótékonysági alapokra fordította, a Vakvezető Kutyák Vakokért és a Battersea Kutyaotthonnak adományozta.
Barbara Windsor színésznő 2014. február 22-én megemlékezett barátjáról egy kék emléktáblával, ezzel is jelezte mennyire fontos volt neki színésztársa és közeli barátja. Kenneth a Roung the Horn vígjátékműsorban való szereplésével lett világhírű.
Kenny egyedülálló, igazán eredeti személyiség és nagyszerű barát volt
– idézi a Mirror Barbara szavait.
Kenneth 1963 és 1970 között a Farley Court – egy 1929-ben épült, a Madame Tussauds panoptikum közelében található apartmanház – felső emeletén, a 62-es számú lakásban élt. Naplójában leírta, hogy mennyire izgatott volt a költözéstől. „Minden olyan csodálatos, hogy sírni tudnék.”

"Amikor megtudtam, három napig sem beszélni, sem enni nem tudtam..."

Az énekesnő 92 éves volt.

"Mama csak egy van!"
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.