
Merre jársz, Alexandra? Hónapok óta senki sem látta a szolnoki lányt
A szolnoki rendőrök most a lakosság segítségét kérik.
A miniszterelnök a közösségi oldalán beszélt a részletekről.
„Három komoly téma van, amivel meg kell küzdeni a mai napon” - kezdte legfrissebb, Facebook-oldalán közzétett bejegyzését Orbán Viktor.
Egyrészt politikai döntéseket akarnak hozni, hogy ismerjük el az ukrán-orosz háborút saját háborúként. A lengyel miniszterelnök kezdeményezte ezt, de a Bizottság elnöke is támogatja. A második, hogy adjunk több pénzt ennek megfelelően Ukrajnának. A harmadik, hogy gyorsítsuk fel Ukrajna tagságát, és ennek a következményeként egy negyedik pedig az, hogy ne vásároljunk olajat meg gázt Oroszországtól. Ezek mind ellentétesek Magyarország érdekeivel, és ezekre nekem nemet kell mondanom. Ezt hívják itt ketrecharcnak. Ráadásul most minden irányból támadnak, mert vannak az európai kollégáim, akiknek egy része nem ért velem egyet, vannak a bizottsági tisztségviselők, meg az otthoni ellenzék. Erős nap lesz, de majd megküzdünk ezzel
- fejtette ki a posztjában a kormányfő.
A szolnoki rendőrök most a lakosság segítségét kérik.
Ezt üzente a miniszterelnök.
A nő sem gondolta, hogy ennyire súlyos a kiütés.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.