
Nincsenek szavak: ezért kellett meghalnia egy tinédzsernek
Ezt nagyon csúnyán benézték.
Galambos Tamás munkássága és "egri csillaga" bizonyítja, hogy Eger nem csupán egy település, hanem híd is.
"Galambos Tamás munkássága és "egri csillaga" bizonyítja, hogy Eger nem csupán egy település, hanem híd is" - mondta a kulturális ügyekért felelős alpolgármester a városhoz kötődő Munkácsy-díjas festőművész díszkövének ünnepélyes leleplezése alkalmából, az Egri Csillagok Sétányán.
Gulyás László köszöntőjében úgy fogalmazott: a városhoz kötődők hozzájárulnak, hogy a vármegyeszékhely ne csak a földrajz, de az értékek térképén is jelen legyen. Jelezte: újabb ragyogó névvel gazdagodott a város szimbolikus utcája, mely "nem csupán kövek és járólapok sora, hanem az egri történelem, kultúra és emlékezet ösvénye". Az Egri Csillagok Sétánya jelképe a város tiszteletének: egy hely azok számára, akik ragyognak és akiket a helyiek ragyogónak látnak - tette hozzá.
Mint mondta, Galambos Tamás személyében egy olyan festőművész kap csillagot, aki akkor sem félt saját hangját hallatni, amikor ezt a hivatalos kánon nehezen fogadta el. Munkásságával nem csupán képeket hozott létre, hanem hitet adott abban, hogy az egyéni út is lehet nagy.
Stílusát sokféleképpen jellemezték már, de az igazán lényeges az, hogy munkái mindig egyediek, azonnal felismerhetők és sajátos univerzumot teremtenek, melyben az aprólékosan kidolgozott, színpompás formanyelv nem pusztán esztétikai élményt nyújt, hanem mélyebb társadalmi és politikai kérdéseket is megpendít - tette hozzá.
Szavai szerint Galambos Tamás festészete nem kíván beállni semmilyen irányzat mögé és nem simul bele trendekbe. Éppen ettől válik társtalanná, önazonossá és maradandóvá
- emelte ki.
Fontosnak nevezte, hogy a sétány látogatói ne egyszerűen olvassák a díszkövekre írt neveket, hanem elmélkedjenek róluk és közben ne csak elhaladjanak itt, hanem érezzék az időt és szellemet, melyet az itt elismert életművek hagynak maguk után.
Közös felelősség, hogy ezek az értékek ne csak emlékként, hanem folyamatos inspirációként is éljenek
- hangsúlyozta, és reményét fejezte ki, hogy az Eger Csillaga díj minden évben felhívja az egriek figyelmét arra, mennyi értéket hordoz a város közössége és milyen erő rejlik az itt élők, az ide kötődők tehetségében, összefogásában.
Forgó János, az Eger Sikeréért Egyesület elnöke az eseményen elmondta: a szervezet célja a város kulturális, turisztikai és történelmi értékeinek megőrzése, gyarapítása. A helyi önkormányzat és az egyesület által 2017-ben alapított Egri Csillagok Sétánya mára országos jelentőségű turisztikai látványossággá vált. 2025-től évente egy új díszkövet avatnak, ezzel is növelve a csillag presztízsét, melyet ezúttal művészet kategóriában, Galambos Tamás Munkácsy-díjas festőművész tiszteletére adtak át.
Emlékeztetett: a művész általános iskolai tanulmányait Egerben végezte, majd az itteni líceumba is járt.
Galambos Tamás az eseményen meghatottan mondott köszönetet az elismerésért és arról beszélt: a kitüntetettek neveit olvasva különösen megtisztelőnek tartja, hogy a 13. díszkövet ő kapta. Egyúttal jelezte: eddigi legnagyobb, teljes életművét átfogó kiállítása is Egerben nyílt és látható jelenleg is a Ziffer Sándor Galériában - írja az MTI.
Ezt nagyon csúnyán benézték.
A közösségi oldalán osztotta meg a hírt.
Mentőhelikopterre is szükség volt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.