Időjárás: vasárnap végre megérkezik, amire sokan vártak

Kicsit elköszön tőlünk a nyári forróság.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2025.08.03. 06:00
Dunántúl zápor zivatar Tiszántúl felhőzet kánikula

Egy kicsit még élvezhetjük a strandidőt, mielőtt beborul az ég: szeles esős napok várnak ránk.

vihareső jégeső időjárás, vasárnap
Fotó: Földi Imre - illusztráció

A vasárnapi idő már sokkal frissebbnek és szelesebbnek ígérkezik. A gyakran erősen gomolyfelhős égből délelőtt leginkább a Dunántúlon és a középső országrészben várható zápor, zivatar, délután pedig inkább a Tiszántúl térségében lehet számítani hasonló csapadékra. Közben nyugat felől egyre inkább felszakadozik a felhőzet, így a nap második felében a Dunántúlon már hosszabb napos időszakok is lehetnek - írja a Köpönyeg.hu. Az élénk, gyakran erős északnyugati szél jelentősen visszafogja a nappali felmelegedést: országos szinten 25 és 27 fok között tetőznek majd a hőmérsékletek, vagyis érezhetően enyhébb, frissebb időre számíthatunk. A hétvége második napjára tehát elbúcsúzhatunk a kánikulától, és megérkezik egy hűvösebb, szelesebb időszak.

Hétfőn pedig a sok napsütés mellett a Tiszántúlon, majd az Északi-középhegység térségében még kialakul zápor, zivatar. Az északnyugati szél erős lesz. 29 fok körüli értékeket mérhetünk.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.