
Ismét megnyitott a Vadas termálfürdő, de van egy kis bökkenő
Az igazán fürdőzni vágyók elmaradtak.
A balesetet dokumentáló rendőr vette észre az anomáliát. A szellem a helyszínelő képein ütközött ki.
John Boulware mindössze 16 éves volt, amikor 1984 decemberében halálos autóbalesetben életét vesztette. A minnesotai tinédzser három barátjával tartott egy Prince-koncertre, amikor a jármű 65 km/h-s sebességgel egy fa törzsének csapódott. Boulware – aki nem volt bekötve – a helyszínen belehalt nyaktörés okozta belső vérzésbe. A baleset tragikus volt, de egyetlen fénykép miatt vált igazán hátborzongatóvá.
A balesetet dokumentáló rendőr, Brian Coyle később vizsgálta át a helyszínen készített fotókat, amikor felfedezett egy megdöbbentő részletet: az egyik képen egy lebegő, sikoltónak tűnő fej látszik az összetört autó fölött. A fej formája és arcvonásai – göndör haj, barkó, nyitott száj – kísértetiesen hasonlítanak Boulware-re. Azóta a képet csak így emlegetik: „A sikoltó szellem”.
Matt Fraser, médium és a Meet The Frasers valóságshow szereplője szerint ez egy rendkívüli pillanat, amikor a lélek elhagyja a testet.
A lélek tiszta energia, amely a halál pillanatában szakad el a fizikai világtól. A képen látható arckifejezés különösen nyugtalanító, mintha sikítana. Sok tragikus halál esetén a lélek nem tudja azonnal, hogy meghalt.
Fraser úgy véli, a lélek ebben az esetben két világ között lebegett.
Nem csak szívszorító, de bizonyíték arra, hogy az energia a halál után is tovább él.
A Reddit-felhasználók szerint egy másik képen egy kutya szelleme is megjelenik az autó előtt – állítólag egykori háziállat, amely elkísérte Boulware lelkét a túlvilágra – írja a Daily Mail.
Coyle tiszt is megdöbbent.
Olyan dolgokat láttam a képen, amelyek nem voltak ott a baleset pillanatában
– nyilatkozta évekkel később. A kép azóta sem hagyja nyugodni, és sem ő, sem a szakértők nem tudtak rá logikus magyarázatot adni.
Az igazán fürdőzni vágyók elmaradtak.
Pokoli tűz emésztette az egyik épületet.
Menczer Tamás elárulta a véleményét.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.