
Nyári változékonyság: így alakul az időjárás a hétvégén
Mutatjuk, milyen időjárásra számíthatunk a héten!
Ők a legügyesebb kártyások.
Ha valaki azt mondja, hogy Uno, a legtöbben rögtön egy baráti társaságra gondolnak, akik veszekedésbe torkolló nevetések közepette dobálják a +2 és +4 lapokat. De Haley Deecken, New York-i TikTokker számára az Uno-partnerei nem emberek – hanem a két kutyája, Duncan és Splash. És nem csak úgy „mintha” játszanának – tényleg képesek szabályosan lépni a játékban, méghozzá nem is akárhogyan!
A TikTokon vírusként terjedt el az a videó, ahol Deecken két kutyájával játsza a népszerű Uno kártyajátékot. A videón látható, ahogy a kutyák a megfelelő színű lapokat választják ki, mintha csak egy gyerek játszana. Persze nem egyik napról a másikra történt mindez. Haley elmondta, hogy tudatosan és fokozatosan tanította meg nekik a színek közti különbségtételt – figyelembe véve azt is, hogy a kutyák nem látják úgy a színeket, mint mi emberek. - írja a People Magazine.
„Kezdetben csak két színt használtam – kéket és sárgát –, mert ezek azok, amiket a kutyák a legjobban látnak” – magyarázta. A trükk az volt, hogy a kék kártya köré több másik kék lapot rakott, és csak egy sárgát. Ha a kutya a kéket választotta, jutalomfalatot kapott. Később bevezette a nehezebb színeket – pirosat és zöldet –, amiket a kutyák már nehezebben tudnak megkülönböztetni. „A piros számukra inkább sötétszürke vagy zöldes tónusú, a zöld pedig sötétebb árnyalatú” – mondta Deecken. Természetesen nem úgy játsszák az Uno-t, mint az emberek – nem terveznek stratégiát vagy számolják a lapokat –, de tökéletesen értik a színpárosítást „Számukra az Uno egy szórakoztató játék, ahol meg kell találni a színben passzoló lapot. És ez nekik bőven elég!” – mondta nevetve a gazdi.
Ahhoz, hogy a kutyák ennyire ügyesen Unozzanak, Haley rövid, de gyakori edzéseket tartott: 15 perces blokkokban dolgoztak, összesen 7–8 ilyen „játékmenet” után már értették a lényeget. „A kutyák figyelme gyorsan elfárad, ezért a rövid, játékos gyakorlás sokkal eredményesebb. Így mindig van kedvük újra próbálkozni.”
Duncan, a labrador–pitbull keverék, és Splash, egy négyfajta keverék (német juhász, ausztrál juhász, labrador és husky), már jártasak a showbizniszben. Mindketten szerepeltek reklámokban, sorozatokban és filmekben is. „Az, hogy már tapasztaltak a kamerák előtt, hatalmas előny volt. Tudják, hogyan figyeljenek, és szeretik a kihívásokat.”
Duncan tud amőbázni (!), és még „dropkick”-et is bemutat – természetesen játékosan. Splash egyik legnépszerűbb trükkje, hogy zsebekből „lop” pénztárcákat egy jelre – természetesen csak viccből.
Haley TikTok-csatornája mára már 2,6 millió követőt számlál, és egyre többen figyelik kíváncsian, milyen új játékot találnak ki legközelebb. „A legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat együtt. Ha ők élvezik, és közben valami újat is tanulnak – akkor már megérte az egész!” – mondja Haley mosolyogva.
Mutatjuk, milyen időjárásra számíthatunk a héten!
A gyilkos hosszú bűnügyi múlttal rendelkezik.
Brutális állapotokat találtunk a Blaha Lujza téren, íme!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.