
OKF: csaknem háromezer viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei
A kedd hajnali órákig 2932 viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei.
A temetésre szombaton került sor. Cristiano Ronaldo személyes okokra hivatkozva nem jelent meg.
Cristiano Ronaldo a spanyolországi Mallorcán pihent luxusjachton, miközben Portugália-szerte sokan értetlenül álltak döntése előtt: miért nem vett részt Diogo Jota temetésén. A 28 éves futballista és testvére, André Silva egy tragikus autóbalesetben vesztették életüket Észak-Spanyolországban, alig 11 nappal Jota esküvője után. A temetésre szombaton került sor a portugáliai Gondomarban, ahol számos válogatott csapattárs – többek között Bernardo Silva és Ruben Neves – rótta le tiszteletét. Ronaldo azonban nem jelent meg.
A portugál sajtó szerint Ronaldo „személyes okokra” hivatkozva döntött úgy, hogy nem vesz részt a búcsúztatón. A Record című lap úgy tudja, Ronaldo számára a saját apja, José Diniz Aveiro 2005-ös halála miatt különösen nehéz az ilyen helyzetekkel való szembenézés. Emellett állítólag attól is tartott, hogy jelenléte elterelné a figyelmet a gyászoló családról – írja a Daily Mail.
Bár a közvélemény egy része bírálta a portugál válogatott csapatkapitányát, húga, Katia Aveiro nyilvánosan vette védelmébe.
Amikor apánk meghalt, nem volt pillanat, hogy elhagyhattuk volna a kápolnát. Csak a temetés alatt. Annyira nagy volt a felfordulás. A fájdalom mindent elhomályosított
– írta Instagramon. Katia szerint beteg társadalom az, amely nem a veszteségre, hanem egy ismert ember hiányára fókuszál.
Ha valaki kritizálja a testvéremet, azt azonnal letiltom. Csak egyszer fogják megpróbálni
– tette hozzá.
Ronaldo egyébként az elsők között fejezte ki megrendülését közösségi oldalán.
Nem találok szavakat. Nemrég még együtt voltunk a válogatottnál, most pedig már nem vagy velünk. Részvétem a családodnak. Tudom, hogy örökké ott leszel velük. Nyugodj békében, Diogo és André. Hiányozni fogtok
– írta.
A kedd hajnali órákig 2932 viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei.
Orbán Viktor új videót osztott meg.
A hétfői súlyos vihar után a szakemberek egész éjszaka dolgoztak.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.