
Hősként ünneplik a pilótát a légikatasztrófa után: az utolsó pillanatban mentette meg a lakókat
Halált megvető bátorságról tett tanúbizonyságot.
A nő 19 éves volt, amikor örökre megváltozott az élete.
Amelia Peckham élete 2005-ben, mindössze 19 évesen örökre megváltozott, amikor egy quadbaleset következtében deréktól lefelé megbénult. Tíz évvel később, az esküvőjére készülődve pedig durva megaláztatásban volt része, a ruhavásárlás során.
Nagyon meredek lejtőn gurultunk a folyó felé, én elsőként estem le, és eltörtem a gerincem. 24 órán belül közölték, hogy egész életemre mozgássérült maradok
–kezdte a történetét Amelia Yorkshire Dalesből.
Azonban, rácáfolva ezzel orvosokra, Amelia elképesztő akaraterővel felépült, és ma már egy bot segítségével képes járni, mialatt a Cool Crutches & Walking Sticks nevű céget - amely gyógyászati segédeszközökkel foglalkozik -, is megalapította az édesanyjával.
A nő 2014-ben ismerte meg későbbi férjét, Andrew-t, aki sosem csinált ügyet a nő fogyatékosságából. Amikor azonban 2016 sor került a lánykérésre, az esküvőszervezés kész rémálommá vált: „Semmi sem volt akadálymentes, mindenhol lépcsők, hosszú séták és szűk helyek.” A legmegalázóbb élmény azonban a ruhavásárlás során történt:
Ahogy beléptem, rám nézett az eladó, és azt mondta: ‘Semmi nincs odafent az emeleten, ami neked jó lenne, mindegyik ruhának nagyon hosszú az uszálya. Így a földszint az egyetlen lehetőség, ez probléma?’ Sajnos a helyzet még rosszabbá vált, amikor lementem, és azt tapasztaltam, hogy az "öltöző" csak egy paraván, amely nem volt a padlóhoz rögzítve, és nem volt szék sem, így le kellett ülnöm a padlóra, hogy felpróbáljam a ruhákat. Ráadásul fel akartak állítani egy dobozra is a tükör előtt, ami borzasztóan megalázó volt. Akkor úgy éreztem, inkább mennék egy pizsamában férjhez: ez volt a legrosszabb emlékeztető mindarra, amit a fogyatékosságom miatt elvesztettem
– mesélt a kellemetlen esetről Amelia.
Minden nehézség ellenére 2016 szeptemberében Amelia a saját lábán, botra támaszkodva ment férjhez.
A templomba érve remegtem, de közben tudtam, meg akarom mutatni, hogy több vagyok, mint a sérülésem
– mondta el Amelia.
A házaspárnak később két fia született, bár az orvosai azt is kétségbe vonták, képes lesz-e kihordani egy gyermeket. A ma már 39 éves Amelia ma is úgy gondolja:
Az esküvőiparnak van még hová fejlődnie, ha a fogyatékosságokról van szó
– idézte a nőt a Mirror.
Halált megvető bátorságról tett tanúbizonyságot.
Tehetetlenül nézték végig a borzalmat.
A nő pánikba esett, amikor közölték vele a diagnózist.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre