
Az 1-es villamostól kőhajításra áll az elhagyatott toronyház: rég benőtte a gaz a szebb napokat látott otthonokat – galéria
Less be a Hungária körúti elhagyatott toronyházba!
Az egész család haragszik a lányra.
Egy Reddit-posztban mesélte el a 16 éves lány, hogy megosztott egy érzékeny információt apjukról a bátyja esküvőjén, és ezután az egész család haragra gerjedt.
A posztoló szerint a házasság gyönyörű volt, azonban minden megváltozott, amikor kiderült egy nagy titok édesapjukról. A lány leírta a posztjában, hogy testvére és apja kapcsolata mindig is feszült volt. Udvariasak voltak egymással, de sok volt köztük a kimondatlan feszültség. A posztoló elmondása szerint apjuk két nappal az esküvő előtt kopogtatott be a szobájába, és megkérte őt, hogy segítsen neki megírni az esküvőre szánt beszédet – a mesterséges intelligencia segítségével.
Az apa azt mondta, túl fáradt ahhoz, hogy érzelmes legyen, de tisztában van vele, hogy muszáj valamit mondania. Végül a lánya megmutatta az édesapjának, hogy működik a mesterséges intelligencia. A férfi az MI által írt szöveget kimásolta és elmentette a jegyzetei közé. A tinédzser ekkor megkérdezte az édesapját, hogy valóban egy olyan beszédet szeretne elmondani, amit nem ő írt, de a férfi csak megvonta a vállát.
Az esküvő csodálatosan alakult, az apa beszédén mindenki meghatódott, még a bátyja is átölelte. Az este folyamán azonban a posztoló kezdte rosszul érezni magát, és végül úgy döntött, elmondja bátyjának az igazat. Ezzel pedig úgy tűnt, minden elromlott, pedig a tinédzser nem akart rosszat, csak őszinte volt, mert úgy gondolta, joga van tudni bátyjának az igazat – írta a People.
Másnap reggel a lány tucatnyi üzenetet kapott a családtagoktól, amelyekben azt írták, hogy összetörte a bátyja és apja közötti meghitt pillanatot, és jobb lett volna, ha inkább nem mond semmit. A lány nem akart drámát, csak őszinte akart lenni a testvérével, a bátyja azonban azóta nem beszél sem vele, sem az apjukkal. A lány a Reddit internetes portál tagjainak szegezte a kérdést: valóban hibázott? Sokan elítélték az apát, amiért MI-generált beszéddel próbálta manipulálni a fia érzelmeit, mások szerint viszont a tinédzser rosszkor mondta el az igazságot, és ezzel valóban elrontotta a különleges pillanatot.
Less be a Hungária körúti elhagyatott toronyházba!
Sokan képtelenek elfogadni a fiatal pár kapcsolatát.
Mutatjuk, milyen időre számíthatunk.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre