
Hónapok óta színét sem látták: 14 éves kislány tűnt el Szolnokon
A rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Mutatjuk a részleteket!
Kormányinfót tartott szerda délután Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő, a délelőtti kormányülést követően.
A Kormányinfó kezdetén Gulyás Gergely elmondta: a Voks 2025 szavazás pénteken éjfélkor ér véget, aznap éjfélig lehet majd postára adni a szavazatokat. Ennek eredménye fogja meghatározni a kormány álláspontját a jövő pénteki uniós csúcson.
Az ügy jelentősége óriási: a Voks 2025 eredménye fogja meghatározni, hogy el tudjuk-e kerülni Ukrajna „minden áron történő” felvételét az Európai Unióba
- jelentette ki Gulyás Gergely, majd hozzátette, a magyar politikában a véleménynyilvánító szavazással szemben vannak ugyan kétségek, de hiába tartja a DK és Tarr Zoltán ezt haszontalannak, a kormány úgy gondolja, hogy vannak kérdések, amikben az embereknek kell döntenie - írja az Origo.
Ezt követően az Európai Bizottság jelentése került szóba, amelyet elfogultnak tart, következtetéseit és Magyarországnak szóló felszólításait pedig elfogadhatatlannak. Szerinte a magyar pénzügyek rendben vannak, ennek elismerése az is, hogy a magyar túlzottdeficit-eljárással kapcsolatos folyamat lezárására tett javaslatot Brüsszel. Emlékeztetett: a jelentés is elismeri a kormány családbarát intézkedéseit - írja a Ripost.
A multiadók megszüntetése, a támogatott rezsiárak kivezetése, a kamatstop és az árréscsökkentés felszámolása viszont a kormány szerint mind ellentétesek a magyarok érdekeivel.
A kabinet úgy ítéli meg, hogy a bizottság trükközni próbál az orosz kőolaj és földgáz behozatalának tilalmával. Eddig csak szankciók formájában akartak hasonló lépéseket megtenni, ahol vétózhatnak a tagországok, most kereskedelempolitikai intézkedésként próbálták átvinni az elképzelést.
Ezért is vétózott a szlovák és magyar kormányfő
– emlékeztetett Gulyás Gergely. Hozzátette: fontos a diverzifikáció, de az egyik energiafüggőségről nem jó egy másikra átállni. A kormány megítélése szerint az a jó, ha Európa mindenkivel kereskedik.
A miniszter tájékoztatott:
Brüsszel ma eljárást indított Magyarországgal szemben, megtámadva az árréscsökkentést.
A kormány az itt élő emberek érdekeit képviseli, nem a multikét, ezért Magyarország megvédi ezeket az intézkedéseket
– hangzott el.
Gulyás Gergely bejelentette, hogy a kormány döntést hozott a kamatstopról is, még félévvel meghosszabbítják azt. Ez mintegy 286 ezer hitelszerződést érint. Úgy látják, hogy nem vállalható ennek kivezetése, ezt a 286 ezer családot meg kell kímélni. A kormány megítélése szerint a bankszektor profitjából futja erre, ezért a mai ülésén újabb fél évvel meghosszabbította az intézkedést.
A Kormányinfót itt lehet visszanézni:
A rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Az üdülőben baljós jeleket lehet felfedezni.
A műszaki mentés már folyamatban van.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre