
Ezen a napon kezdte meg működését az első budapesti házgyár, ahol ezrek otthona készült
Szovjet mintára a hatvanas években kezdtek Magyarországon is panelházakat gyártani. Méghozzá úgynevezett házgyárakban, amiből az első éppen 59 évvel ezelőtt kezdte meg a működését.
Sok ezer otthon készült a házgyárakban, itt működött az első
1966-ban ezen a napon, vagyis június 18-án kezdte meg működését a főváros első házgyára, méghozzá Óbudán. A 43-as számú Állami Építőipari Vállalat gyára a Szentendrei úton volt, és az első épület, amit az ott készült elemekből állítottak, már 1966-ban átadták. A üzemben évente 1800-3300 szovjet mintára készülő lakást gyártottak, és 1970-ben adták át a tízezredik lakást is. A II. számú házgyár Újpesten létesült, ott dán gyártmányú, Larsen-Nielsen rendszerű elemeket készítettek. Ezekből épült aztán a kőbányai, majd az újpesti házgyári lakótelep.

5 éve hunyt el Benedek Tibor
Benedek Tibor, háromszoros olimpiai bajnok, Európa- és világbajnok vízilabdázónk 2020-ban ezen a napon, vagyis június 18-án hunyt el, 47 éves korában. Többek között ő volt 2013 és 2016 között a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
Ma van a fenntartható gasztronómia világnapja is
2016 óta június 18-án ünneplik világszerte a fenntartható gasztronómia napját, az Egyesült Nemzetek Szövetsége kezdeményezésére. A világnap célja, hogy elgondolkodjunk azon, miképp kímélhetjük meg erőforrásainkat. Érdemes például minél kisebb ökológiai lábnyomú élelmiszereket választanunk: ha tehetjük, vásároljunk helyi termelőktől, helyi piacokon.
83 éves lett a Beatles alapítója
Sir Paul McCartney, a Beatles alapító tagja, az Angol Királyi Trón lovagja ma ünnepli a 83. születésnapját. Paul Liverpoolban született, és több zenei csúcsot tart a Beatles együttessel, például először a Beatles tartott koncertet egy stadionban, Amerikában. Róluk készült először film, A Hard Day’s Night, később pedig a Sárga tengeralattjáró címmel.
157 éve született Horthy Miklós
Vitéz nagybányai Horthy Miklós, a Magyar Királyság kormányzója 1868. június 18-án látta meg a napvilágot. Az első világháborút követő proletárdiktatúra összeomlása után megszilárdította az államhatalmat. 1920. március 1-jétől 1944. október 16-ig ő volt a Magyar Királyság kormányzója. Portugáliai emigrációban halt meg 1957-ben. 1993. szeptember 4-én temették újra Kenderesen.

Három helyen tart ma véradást a Vöröskereszt a fővárosban
- 07:00–19:00 óra között a Közép-magyarországi RVK Intézetben (1113 Budapest, Karolina út 19–21.)
- 12:00–18:00 óra között a Corvin Plazában (1083 Budapest, Futó utca 37.)
- 12:00–17:30 óra között pedig a Sugár Üzletközpont II. emeletén (1148 Budapest, Örs vezér tere 24.)
Kellemes, nyári időjárás várható ma
A koponyeg.hu szerint szerdán jellemzően sok napsütésre számíthatunk, a zápor kialakulásának valószínűsége elenyésző. A légmozgás mérséklődik, a csúcshőmérséklet továbbra is 25–30 fok körül alakul.
Ingyenes szabadtéri koncert lesz a Magyar Zene Házában
Este nyolc órai kezdettel a szabadtéri színpadon a Fröx Trio lép majd fel, akiknek zenéjét a frissesség, a lendület, a zenei bolondozás jellemzi. Repertoárjukban leginkább saját – kortárs jazz kategóriába sorolható – művek szerepelnek, de spontán kalandozásaik New Orleanstól Sonny Rollins calypsóin át a bop, funk, boogie, sramli folk hiphopon keresztül a francia avantgárd cirkuszzenéig terjedhet mértéket alig ismerő humorral, váratlan helyzetekkel – olvasható az esemény leírásában.
Top hírek


Rendkívüli! Robbanás történt a Mol üzemében - Egy ember életét vesztette

Rendkívül ritka betegséggel küzd az egyéves kisfiú, az édesanyjának kellett újraélesztenie
Mindent megtesznek, hogy megtalálják a gyógymódot.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre