
Így néz ki egy időkapszula! Te mit üzennél vele a jövő emberének?
3025-ben lehet majd kinyitni.
A férfi autójával kidöntött egy oszlopot, ami egyenesen a kocsira és a bent ragadt sofőrre esett. Ócsa népe sokkos állapotban rohant az utcára.
Fülsüketítő, borzalmas csattanás hangjára rohantak utcára az emberek Ócsa egyik nyugodt részén kedden késő este. Volt, aki az ágyából ugrott ki rémülten, míg mások éppen lefekvéshez készülődtek, amikor a hátborzongató hangra felfigyeltek. Amikor kiszaladtak, akkor látták, hogy valóban ijesztő baleset történt: egy kocsi az út közepén hevert, egy oszlop pedig jól láthatóan rádőlt a már amúgy is szörnyű állapotban lévő roncsra és a benne ülő sofőrre.
A helyiek azonnal riasztották a hatóságokat, a helyszínre pedig rögtön kirohantak a tűzoltók és a mentők is.
„Távközlési oszlopnak hajtott egy személykocsi Ócsán, a Székesi és a Bem József utca kereszteződésében. A jármű az oldalára borult, az oszlop az autóra esett. A sofőr beszorult a kocsiba, a dabasi hivatásos tűzoltók feszítővágóval szabadították ki, az autót dugólétrával megtámasztották, nehogy elmozduljon. A gépkocsivezetőhöz mentő érkezett” – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Úgy tudni, hogy a férfi súlyosan megsérült, őt átadták a mentőknek, akik azonnal kórházba rohantak vele.
Bár egyelőre nem tudni, hogy pontosan hogyan is történt a baleset, információink szerint a sofőr vélhetően ittas volt a baleset idején. A helyiek azonban döbbenten hallgatták az információkat, ugyanis sokan jól ismerik a kocsit vezető férfit, akit mindenki egy nyugodt, dolgos embernek ismer, nem gondolnák, hogy piásan ülne a volán mögé. Mi több, úgy tudni, hogy a férfit a délutáni órában is látták, akkor még józan állapotban autózott, ugyanis, mint minden nap, munkából tartott hazafelé.
Én mindig is úgy láttam, hogy egy rendes, dolgos férfi, teljesen megdöbbentem, amikor azt hallottam, hogy ivott. Nem az az alkoholista típus. De nagyobb baj is lehetett volna ebből
– csóválta a fejét egy helyi.
3025-ben lehet majd kinyitni.
Növekszik a szavazási kedv, de növekszik a nyomás is hazánkon.
Szentkirályi Alexandra új videót tett közzé a közösségi oldalán.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre