
Dömötör Csaba: " az emberek feje fölött döntenek ezermilliárdos kérdésekről"
Kimondta az igazságot.
Végrehajtandó börtönbüntetést indítványoz a Főváros Főügyészség.
Városháza-ügy: a Főváros Főügyészség vádat emelt és végrehajtandó börtönbüntetést indítványoz egy férfival – aki a vád szerint önkormányzati ingatlanok kapcsán befolyásra hivatkozva kért milliókat – és 3 társával szemben.
A vádirat lényege szerint egy férfi tagja volt egy ingatlanforgalmazással is foglalkozó cégnek. A férfi 2020-2021-ben több, ingatlanközvetítéssel foglalkozó személlyel, illetve ingatlanvásárlás iránt érdeklődő érdekcsoporttal folytatott tárgyalásokat. A megbeszélések során azt állította, hogy a Fővárosi Önkormányzatnál és a fővárosi vagyonkezelő cégnél vezető beosztásban, döntéshozó pozícióban lévő személyekkel áll kapcsolatban. Arra hivatkozott, hogy el tudja intézni, önkormányzati ingatlanok értékesítési pályázatait személyre szabottan írják ki, és a pályázaton mindenképpen az érdeklődő – neki fizető – pályázók nyerjenek. A férfi mindezért cserébe jogtalan előnyként az ingatlanok vételárának 10 %-át kérte a saját részére. A vádlott a pályázatokkal kapcsolatosan az önkormányzat részéről eljárási jogosultsággal nem bírt.
A befolyással üzérkedő 3 ingatlant érintően próbált meg – a nyomozás során egyébként nem igazolt – kapcsolatokra hivatkozva pénzhez jutni. Kettőnél valóban pályázatot írt ki a Fővárosi Önkormányzat. Az egyiken annak a férfinak a cége nyert, aki az ügyben szintén vádlott és, aki a befolyással üzérkedő cégének több mint 10 millió forintot át is utalt. Ezen a nyilvános pályázaton egyébként nem volt más induló. A fizető férfi a másik két cselekménynél a befolyással üzérkedő állításait erősítve segítséget nyújtott a bűncselekmények elkövetéséhez. A másik pályázattal kapcsolatban megkeresett befektető a korrupciós ajánlatot visszautasította.
A harmadik ingatlan maga a Városháza épületegyüttes volt. A befolyással üzérkedő a Fővárosi Önkormányzat korlátozottan forgalomképes törzsvagyonába tartozó Városháza ingatlanegyüttes eladása kapcsán is tárgyalásokat folytatott három, az ingatlanvásárlás iránt érdeklődő érdekcsoporttal. A férfi a személyre szabott pályáztatás elintézése érdekében az általa megjelölt 40 milliárd forintos vételár 10 %-át kérte jogtalan előnyként. A Fővárosi Önkormányzat az ingatlanegyüttest valójában nem jelölte ki hasznosításra, értékesítésre. Az ingatlan iránt érdeklődők a korrupciós ajánlatot visszautasították.
Az ügyben a befolyással üzérkedő és a 10 millió forintot meghaladó összeget fizető férfi mellett további 2 férfi is vádlottként szerepel, akik a vád szerint egyes cselekményeknél szintén erősítették azt a látszatot, hogy a befolyással üzérkedő el tudja intézni azt, amit ígért.
A Fővárosi Főügyészség befolyás vásárlása és több rendbeli – gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett – befolyással üzérkedés bűntette miatt nyújtotta be vádiratát a Fővárosi Törvényszékhez. A főügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság ítélje a vádlottakat végrehajtandó börtönbüntetésre és pénzbüntetésre – áll a Fővárosi Főügyészség keddi közleményében.
Kimondta az igazságot.
Fontos döntést kell meghoznunk.
Kapaszkodj meg: a fáraóval kapcsolatos lelőhely nem Egyiptom!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre