Ő a legdrágább magyar festő, még az Amerikai pite sztárja is tőle vásárolt képet!

Ötvenmilliós képekről, a magyar népmese és rajzfilmvilág alakjairól és családi emlékekről is beszélgetett a Ripost Bozó Szabolccsal, aki világsztár lett, de a szíve magyar. Néhány éve még vendéglátózott Londonban, ma a legkeresettebb kortárs magyar művész. Az 1992-ben Pécsen született autodidakta festőművész élete igazi sikersztori: színes, gyermeki világot idéző képei több tízmillió forintért kelnek el a világ leghíresebb galériáiban, évente 4-500 milliós átlagforgalmat lebonyolítva. Művészetét a gyermeki játékosság, az élénk színek és a rajzfilmszerű, antropomorf állatfigurák jellemzik, amelyekhez gyakran a magyar népművészet, rajzfilm- és popkultúra elemeiből merít inspirációt. Bozó Szabolcs így Vuk, A nagy ho-ho-horgász, Pom-pom és megannyi magyar mesekarakter hírnevét is öregbítette világszerte. De képein különös, melankolikus, néha kifejezetten baljóslatú hangulat is megjelenik. Például Az éjszaka lényei című kép alakjai vagy a filozofikus A változás szele, amelyek a jelenünk feszültségét, a lüktető városi élet motívumait is tűpontosan megragadják.

Bozó Szabolcs élete mesébe illő fordulattal vett új irányt

Bozó Szabolcs első önálló magyarországi kiállítása, a Lelki társ – Soulmate május 29-én nyílik meg, és a Liget Budapest Projekt keretében megújult Millennium Házában, az ott működő NEO Kortárs Művészeti Térben lesz látogatható. A tárlat megnyitója előtt a művész interjút adott a Ripostnak – pénzről, múzsákról, otthonról beszélgettek, de az is szóba került például, hogy mennyiért adná el legkedvesebb képét.

RIPOST: Mely műveidet fogod bemutatni első önálló magyarországi kiállításodon?

Bozó Szabolcs: A munkásságomat átfogóan bemutató, retrospektív kiállítás lesz, az összes szériámból láthatóak lesznek festmények, egészen 2019-től.

RIPOST: Ma sok-sok millióért kelnek el a képeid világszerte. Emlékszel még az első képedre, amit eladtál? Mennyiért ment el, és mit éreztél?

B. Sz.: Persze. Tóth Ali, egy magyar illető 2018-ban vagy 2019-ben vette meg, 40 vagy 50 fontért, pontosan nem emlékszem. Ajándékba vette egy barátjának, ő volt az első vásárlóm. Abból a pénzből vettem 100 papírt, azokra festettem és rajzoltam. Ma már tudom: ez volt életem legjobb befektetése.

RIPOST: Hogyan történt a mesébe illő fordulat az életedben?

B. SZ.: Az Instagramon keresztül talált rá a képeimre egy spanyol galériás, aki meghívott Mallorcára, egy művész rezidenciára. 

Szabadságot vettem ki két hétre. Azelőtt vendéglátásból éltem. És életemben először csak festhettem. Mire visszaértem Londonba, eladták az összes képemet. Egyik napról a másikra megváltozott az életem.

RIPOST: Hogy élted meg a hihetetlen sikert?

B. Sz.: Akkor fogtam fel, hogy ez történik, amikor visszaértem Mallorcáról Londonba és hívott a galériás, hogy minden képemet eladta. Teljesen hihetetlen élmény volt! Erről álmodtam 2012 óta, amikor komolyabban elkezdtem rajzolgatni, munka közben. Mindig ezen gondolkoztam. Szerettem volna, hogy ez megtörténjen, de soha nem gondoltam bele igazán, hogy valóban lehetséges. Utána egyébként lassan történt a váltás. Még 6 hónapot dolgoztam részmunkaidőben egy kávézóban. Nem akartam felmondani teljesen. De elérkezett a pillanat, amikor egyszerűen már több értelme volt a műteremben lennem, mint a kávézóban.

RIPOST: Milyen érzés volt először látni a nevedet egy nemzetközi galéria falán?

B. Sz.: Nagyon jó érzés volt. Az is Mallorcán történt. Kiutaztattak oda. Egy hét méter hosszú, több képből összeálló tacskókutyát is kiállítottam.

RIPOST: Van olyan festményed, amitől semmilyen körülmények között, semmi pénzért nem válnál meg?

B. Sz.: Kettő ilyen festményem is van. Mindkettő ki lesz állítva a mostani városligeti kiállításomon, a NEO Kortárs Művészeti Térben. Az egyik maga a Lelkitárs, amiről az egész kiállítás a címét kapta. Ezt egy másik művésszel, Richie Culverrel együtt festettem, aki ráírta, hogy soulmate, „lelkitárs”, az én festményemre. Ez a Covid-karantén alatt történt. Azért lett ez a neve, mert annyira magányos vagy, mint művész, egyébként is, de a karantén alatt meg még magányosabb volt mindenki. A másik egy főnixmadarat ábrázoló kép.

RIPOST Ezekért nem tudnának annyit fizetni, hogy megválj tőlük?

B. Sz.: De, lehet (nevet). Csak viccelek. Soha nem adnám el őket. Mindkettő az én műtermemben van, már most a magángyűjteményem részét képezi, és majd a lakásomba fognak kerülni.

RIPOST: Londonban élsz és világsztár vagy. Mennyire fontos a magyar identitásod, egyáltalán, magyar művészként gondolsz magadra?

B. Sz.: Mindig is magyarnak vallottam magam. 

A magyarságom tudat alatt is látszódik a festményeimen. Nézd meg ezeket a figurákat! Ezek nem disney-s, nem Cartoon Network-ös karakterek, hanem a magyar népmesékből és a magyar rajzfilmekből táplálkoznak. Ez nagyon fontos nekem.

RIPOST: De honnan jött az ötlet, hogy éppen ezeket a karaktereket fesd meg Londonban? 

B. Sz.: Rengeteget rajzolok és hirtelen előjönnek és megjelennek a festményen. Mindig, mint egy elmosódott álom. 

Nem valaminek a másolatai, kapcsolatba kerülök velük festés közben. Tudatalattiak. Néha eltakarom őket, de aztán valahogy megint előbukkannak. 

RIPOST: Vajon miért?

B. Sz.: Ezek vannak benne a kezemben. Ez olyan, mint egy énekesnél, valamilyen szintig persze tudod kontrollálni a hangnemedet, de végül egyszerűen úgyis az fog kijönni a szádból, ami te vagy. Nekem ez jön ki a kezem alól. Ezt érzem kényelmesnek. Egyébként mindkét nagymamám kreatív volt és amikor gyerekként az ő rajzaikat másoltam, már akkor kialakult ez a stílus.

RIPOST: Nagymamáid is lefestették ezeket a rajzfilmkaraktereket és -lényeket?

B. Sz.: Ők inkább a magyar népmesék lényeit rajzolták. Egyikőjük egyébként főleg bábokat, a másik nagymamám pedig tájképeket és rózsákat festett. És én mindig azokat próbáltam lerajzolni gyerekként.

RIPOST: A magyar népművészethez van közvetlen, személyes viszonyod is? Vagy a nagymamáidon keresztül hat?

B. Sz.: Van saját viszonyom a folklórhoz, de gyerekként inkább félelmetesnek tűnt. Ilyenek voltak például a busójárás ördögei. Valahogy belém ragadtak és most felnőttként így próbálom megemészteni az akkori élményt.

RIPOST: Ez egy nosztalgia, a felnőttlét megpróbáltatásai előtti világot idézik? Esetleg erőt adnak a jelenhez? Hiszen azért a sötétség, a szomorúság, az elszigeteltség témái is megjelennek a játékosság mögött. Van ebben tudatosság?

B. Sz.: Nekem ez a művészet előtti, azon túlmutató dolog. Amikor rajzoltam, az mindig menekülés volt a mindennapjaimból. Amikor elkezdtem kiállítani, csak akkor vált egyre tudatosabbá, hogy miért festek. Azért, mert szeretnék visszatérni a gyerekkoromba. 

Mindig jó becsukni a műterem ajtaját. Kizárni mindent. Telefon nélkül megyek be. Csak én vagyok, az ecset, meg a vászon. És festek. 

RIPOST: Eleinte a festés volt a hobbid a pincérmunka mellett. Most a festés a munkád. Lett más hobbid? 

B. Sz.: Amikor a vendéglátásban dolgoztam, akkor nagyon sokat beszéltem emberekkel. De amikor bent vagy a műteremben és csak festesz, az eléggé ingerhiányos. Úgy érzem, hogy kell majd nekem egy év, amikor csak élek, és azt vissza tudom vinni a műterembe, és lehet, mást tudok festeni. Szeretném, hogy ez legyen a hobbim, hogy egy kicsit utazgatok valamikor. De nem tudom, hogy mikor. A lényeg, hogy azt szeretném: soha ne unjam meg, amit csinálok, és ahhoz az kell, hogy éljek! 

RIPOST: Híres emberek is vásároltak már tőled? Elárulsz egy nevet?

B. Sz.: Többen is, de csak egyet árulok el: Jason Biggs, az Amerikai pite főszereplője vásárolt tőlem, és el is jött a kiállításomat megnézni. 

RIPOST: Melyik hírességnek örülnél a legjobban, ha kiderülne, hogy tőled vásárol festményt?

B. Sz.: Az álmom az, hogy az egyik kedvenc művészem vegyen tőlem, aki George Condo. 

Az egy nagy dolog, az az igazi! Többet jelent, mintha bárki más nagyon sok pénzért vásárol.

Bozó Szabolcs képeit most megnézheted a Millennium Házában működő NEO Kortárs Művészeti Térbe, a Városligetben!