
„Úgy jött a tűz, mint az ítélet” - Orkán erejű szél és tűz pusztított egy magyar faluban
Drámai felvételen, ahogy leég a fél falu.
Akcióba lépett a rendőrség, két embert fogtak el.
Kora reggel, egy száguldó autó ablakából kiabált ki egy 19 éves amerikai fiatal New York állam, Ilion városában. „Elraboltak!” – harsogta a fiatal, az ügy végére pedig napokon belül pontot tett a helyi rendőrség. Adrian M. Vandeusen és Bryan R. Patrick komoly vádakkal nézhet szembe.
Kiderült, hogy a két 19 éves fiatalember, Adrian M. Vandeusen és Bryan R. Patrick viccnek szánta az emberrablós kalandot, s míg ők jól szórakoztak a saját hülyeségükön, addig mások aggódtak, illetve nyomozást indítottak a valósnak tűnő eset miatt. A bűncselekménynek tűnő eset kedden, kora reggel Ilion és Herkimer településeken zavarta meg a helyiek nyugalmát, a rendőrségre befutó értesítést követően pedig a hatóság azonnal megkezdte a nyomozást, és megszerezte a térfigyelő kamerás felvételt. Az ügy kapcsán pénteken közölte a rendőrség: két 19 éves férfit hamis bejelentéssel vádoltak meg. A járművet vezető Bryan R. Patrick közlekedési szabálysértésekért is felelhet.
„Az Ilion Falu Rendőrkapitánysága (és más bűnüldöző szervek) rendkívül komolyan veszik az effajta bejelentéseket. Bár egyesek lehet, azt hihetik, hogy csak poénról van szó, ezek a tettek nem viccek” – jelentette ki Laurie Ann DeVaul rendőrfőnök. Hozzátette: a történtek riadalmat és félelmet keltettek a nyilvánosságban, és arra késztette a bűnüldöző szerveket, hogy komoly időt és energiát fordítsanak a súlyos bűncselekménynek tűnő ügy kivizsgálására – írja a CrimeOnline.
Drámai felvételen, ahogy leég a fél falu.
Bajtársai mindent megtesznek, hogy megmentsék Zsolt életét.
A rendőrség pillanatok alatt felgöngyölítette az ügyet.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.