
Itt a hivatalos bejelentés a nyugdíjasoknak járó élelmiszer-utalványról
Zsigó Róbert közölte a részleteket.
A rettegő férfi nem tudja, most mihez kezdjen!
Elkeseredett és félelemben élő férfi kereste fel a The Sun tanácsadóját. Az illető a levelében elárulta, hogy nemrégiben véget vetett a kapcsolatának a tanárként dolgozó exével, miután a nő az együtt töltött hat év alatt bántalmazta őt, ám a rémálom ezzel még távolról sem ért véget.
Én 35 éves vagyok, ő 33. Hat hónapja hagytam el, mert addigra lett elegem a féltékenységéből, a hangulatingadozásaiból és a kontrolláló viselkedéséből. Nem engedte, hogy női barátaim legyenek, és állandóan lekezelően bánt velem. Amióta volt bátorságom elsétálni, nem hagy békén. Mindent megnéz, amit az interneten közzéteszek új fiókokból, és ott lóg a munkahelyemhez közeli kávézóban, hogy szemmel tartson
– osztotta meg a riasztó részleteket a férfi, aki nem tudja, most mitévő legyen. A környezetükben ugyanis mindenki egy elbűvölő és kedves embernek tartja az exét, aki ráadásul korábban azt állította, a levélíró volt az, aki bántalmazta őt. Ezek után a férfi nem mer radikális lépéseket tenni, mert tart tőle, hogy senki sem hinne neki.
A tanácsadó, Deidre válaszában úgy vélte, legfőbb ideje annak, hogy a férfiak bántalmazását is elkezdjék komolyan venni. Hozzátette, az ex a férfi félelmére támaszkodik, aki retteg attól, hogy nem fognak hinni neki: arra biztatta hát, hogy bízzon a családjában és a barátaiban, és merje kimondani, mit művel vele az egykori partnere.
Tiltsd le minden általa létrehozott fiókot, állítsd be a biztonsági beállításokat, és vezess részletes naplót mindenről, amit tesz és mond, hogy legyenek bizonyítékaid!
– javasolta Deidre.
Zsigó Róbert közölte a részleteket.
Egyszerű lépésekkel megelőzhetjük a betegség kialakulását.
Fontos szavazást tartanak csütörtökön Brüsszelben.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.