
Szenzációs felfedezés: tudósok ráleltek az élet és halál közötti titokzatos harmadik állapotra!
Szenzációs felfedezés egy rejtélyes harmadik állapotról.
Nem fogod elhinni, hol bukkantak rá!
A napokban érkezett a hír, hogy elloptak egy bronz turulszobrot Bény községben (Érsekújvári járás). A Nyitrai rendőrség tájékoztatása szerint a tettes felmászott a mintegy három méter magas betontalapzatra, ahonnan eltulajdonította a bronzszobrot, azután elmenekült a helyszínről. A rendőrség lopás bűncselekménye miatt indított eljárást, nemrég azonban Orosz Örs, a Magyar Szövetség politikusa bejelentette, hogy előkerült a turulmadár.
Egy Nyitra környéki vastelepen adták le, szerencsére nem lett összevágva, épségben került elő
– írta a politikus a Facebook-oldalán, majd hozzátette, az ügyre a nyilvánosság, konkrétan a megyei rendőrség Facebook-bejegyzése révén derült fel.
Egyenlőre még nem mondhatjuk, hogy 100%, mivel személyesen még nem láttuk, de a látott fotók alapján úgy tűnik, hogy megkerült a községünk központi helyéről ellopott turulmadárszobor. Amint személyesen is meggyőződünk róla, informáljuk a lakosságot. Köszönjük a párkányi rendőrség, valamint a Nyitra megyei rendőrség segítségét és gyors közbenjárását az ügyben, hiszen így került meg az ellopott szobor. A rendőrség az ügyet tovább vizsgálja, hisz az elkövető nem úszhatja meg büntetlenül
– írta meg Bény község a Facebook-oldalán, amelyet a Paraméter szúrt ki.
Szenzációs felfedezés egy rejtélyes harmadik állapotról.
Egy szem gyümölcs okozta a tragédiát.
Elképesztő számokat húztak ki az Ötöslottó-sorsoláson.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre