
"A barátom úgy bánik velem, mint egy porcelánbabával, mialatt a szeretőjével nincsenek korlátaik!"
Kezd elege lenni abból, hogy törékeny bábuként bánnak vele.
Kisboltban gyilkolt, majd menekülőre fogta a tettes.
A sonline.hu írja, hogy kegyetlen emberölés helyszíne volt Fonó, az Igalhoz közeli somogyi kistelepülés. A rendőrök nagy erőkkel vonultak ki pénteken, miután egy drogosnak hitt ámokfutó többekre rátámadt egy husánggal a kisboltban. A támadás következtében elhunyt a 40 év körüli boltosnő, egy 60 év körüli asszonyt életveszélyes állapotban szállítottak kórházba, illetve egy másik személynek eltört a karja.
A rémtett után a gyilkos beült az áldozata autójába, majd menekülőre fogta. A rendőrök sokáig üldözték, de sikerült elkapniuk, miután a jármű felborult.
A helyiek szerint drogos befolyásoltsága miatt őrjöngött az elkövető, de van, aki úgy véli, hogy azért kezdett ámokfutásba, mert állítása szerint bántalmazták a rokonát – egyik teóriát sem erősítette meg eddig a rendőrség.
Íme a rendőrség közleménye:
Egy fonói kisbolt alkalmazottjára és két járókelőre támadt egy férfi március 14-én délután. A bántalmazás következtében az eladó hölgy a helyszínen életét vesztette, a másik két sértettet súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A 31 éves támadó a helyszínről Siófokig menekült, ahol balesetet szenvedett, az egyenruhások az orvosi ellátását követően őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását.
Kezd elege lenni abból, hogy törékeny bábuként bánnak vele.
Újabb meghökkentő információ látott napvilágot.
Oltás közben találták meg az áldozat holttestét.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.