
Horror a levegőben: felszállás után kapott lángra a repülőgép – Döbbenetes videók
A pilóták kényszerleszállást hajtottak végre.
Óriási volt a pánik, miután a FedEx egyik Boeing 767-300-as gépe, amely Newark Liberty Nemzetközi Repülőtérről indult, nem sokkal a felszállást követően lángba borult.

A megdöbbentő esetről a szemtanúk videókat is készítettek, amelyeket megosztottak a közösségi médiában. Ezeken jól látható, ahogy a repülő jobb oldali hajtóműve felrobban és hatalmas lángok csapnak fel belőle.
A járat helyi idő szerint reggel 8 óra előtt pár perccel szállt fel Newarkból, ám alig néhány perccel később – madárnak ütközve – a jobb oldali hajtóműve kigyulladt. A szemtanúk hangos robbanásról számoltak be. A pilóták azonnal jelentették a vészhelyzetet, majd 8 óra 07 perckor kényszerleszállást hajtottak végre ugyanazon a repülőtéren.
A Newark Liberty Nemzetközi Repülőtér, a Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) és a FedEx egyelőre nem adott hivatalos tájékoztatást az incidensről. A balesetben senki sem sérült meg, a szakértők vizsgálják a hajtómű kigyulladásának pontos okát – számol be róla a Daily Mail.
Íme a vérfagyasztó videók arról, ahogy a levegőben kigyulladt a repülő hajtóműve:
Top hírek


„Betonkemény volt a bőröm” – Felső nélkül futja a maratonokat a mellráktúlélő anya
Louise ma már felső nélkül futja le a maratonokat.

„Úgy töltöm magam, mint egy Teslát” – Gépekre kötve várja az új szívét a 27 éves srác
Akkumulátorral a mellkasában él a 27 éves Liam.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre