
Most érkezett: több ház is ég, négy helyről rohantak a tűzoltók oltani
Garázsról terjedtek át a lángok, öt vízsugárral oltanak a lánglovagok.
A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú bíróság korábbi döntését.
A Budai Központi Kerületi Bíróság korábban úgy döntött, hogy meghosszabbítja Kiss László óbudai polgármester letartóztatást meghosszabbító végzését. Ez a döntés azonban csak a napokban lett jogerős, miután a másodfokú bíróság helybenhagyta a korábbi végzést.
A Magyar Nemzet megkeresésére a Fővárosi Törvényszék azt a tájékoztatást adta, hogy Kiss László így május 16-ig biztosan a rácsok mögött marad. A baloldali polgármestert tavaly augusztus 14-én vették őrizetbe, a bíróság pedig két nappal később elrendelte a letartóztatását.
Kisst, valamint volt alpolgármesterét, a tavaly júniusban őrizetbe vett Czeglédy Gergőt minősített vesztegetéssel gyanúsítják.
Kiss a gyanú szerint 18 millió forint kenőpénzt fogadott el. A korrupciós ügy szálai egyébként több évvel korábbra vezetnek vissza.
Az ügyet Anonymous hozta nyilvánosságra néhány éve, több videó kiszivárogtatásával. Például közzétette azt a rejtett kamerás felvételt, amin látható, hogy vélhetően korrupciós pénzeket számolnak egy autóban. A felvételeken jól kivehető, ahogyan az összegeket papírzacskóba tették. Az álarcos alak tájékoztatása szerint a III. kerületi önkormányzat megbízásaiból visszaosztott pénzről volt szó.
Az ügyben az első gyanúsítottakat 2024 márciusában fogták el. A nyomozásnak már összesen tizennyolc gyanúsítottja van. A gyanúsítások túlárazott és fiktív szerződésekről, százmilliós kenőpénzek visszaosztásáról szólnak.
Kiss László polgármester börtönben ül, és annak ellenére, hogy tartósan akadályoztatva van a munkavégzésében, mégis megkapja az önkormányzattól a tiszteletdíját, az útiköltségét, egyéb juttatásait és a cafeteriát. A kormányhivatal bírósághoz fordul emiatt. Sára Botond főispán szerint ez jogellenes.
Garázsról terjedtek át a lángok, öt vízsugárral oltanak a lánglovagok.
A történetet az Országos Mentőszolgálat osztotta meg közösségi média felületükön.
Kiderült, miért kezdett ámokfutásba az autós!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre