„A 6 éves lányom azóta zokog” – budapesti plázából lopott kutyát ez a tolvaj

Az ismeretlen nő a párjával sétált oda a kikötött kiskutyához, majd szemrebbenés nélkül elkötötte és elsétált vele. A tolvajt feljelentette a család.



Megosztás
Szerző: M. N.
Létrehozva: 2025.02.07.
Módosítva: 2025.02.07.
kiskutya édesanya

Elképesztő történetről számolt be lapunknak a 11. kerületben élő Vadászi Adrienn. A nő elmondása szerint a 6 éves kislányával éppen az Allee bevásárlóközpontban volt, amikor az egyik üzletbe nem engedték be a gyermek kiskutyáját, Mézit. Az anyuka ezért kikötötte a kutyust az üzlet előtt, ahogy javasolták neki, ám pár perc múlva már hűlt helye volt Mézinek, egy tolvaj elvitte a kis kedvencet. 

tolvaj
A tolvaj szemrebbenés nélkül elsétál a kiskutyával (Olvasói fotó)

A lányom megállás nélkül siratja a kiskutyáját!

– kezdte lapunknak a felháborodott édesanya. 

Szerdán este 8 óra körül besétáltunk a gyerekkel az Allee bevásárlóközpontba, azon belül a Sparba. Velünk volt a kislányom kutyája is, a 8 hónapos yorkie-nk, aki Mézi névre hallgat. Már sokszor ránk szóltak, hogy ne vigyük be a boltba… Most is ez történt. A boltos kérte és javasolta, hogy inkább a bolt előtt – bent a plázában – kössük ki a pórázával, majd amikor pár perc múlva kijövünk, mehetünk is vele tovább.

Adrienn és a kislány így is tett. Kikötötték a kis Mézit, elköszöntek tőle, majd bementek a boltba vásárolni. 

Nagyon siettünk, hogy ne legyen egyedül a kiskutya…

– meséli tovább az anyuka. „Ám amikor kijöttünk, megdöbbenve láttuk, hogy Mézi nincs meg! Azonnal a biztonsági őrhöz mentünk, hogy megkérdezzük, látott-e valamit. Először azt gondoltuk, hogy valaki azt hihette, egyedül van a kutya és segíteni akart, de akkor biztosan először körbekérdezett volna ott a helyszínen…”

tolvaj
Mézit nagyon várja haza a 6 éves gazdája (Olvasói fotó)

A felzaklatott édesanyát és a kislányát a biztonsági szobába kísérték, ahol visszapörgették nekik a kamerafelvételeket. 

Hát én nem hittem a szememnek! A biztonsági kamera felvételén tisztán lehetett látni, amint egy fiatal nő és a párja odamegy a kutyához, eloldozza és elsétál vele… A kislányom teljesen kiborult, ő azóta megállás nélkül sír, ugyanis a kiskutyával együtt nőttek fel. Mindig ott voltak egymásnak. 

– mondta Adrienn. „Nagyon aggódunk Méziért, ugyanis a pofátlan tolvaj semmit sem tud róla… Például ő nem eszi meg a kutyatápot, csak főtt húst eszik és azt is csak a tenyerünkből! Ő ezeket nem tudja… Egyszerűen nem értem, hogy tehet valaki ilyet!”

Az édesanya jutalmad ad annak, aki megmondja, hogy hol van a kiskutya

Pénzjutalmat adunk annak, aki megmondja, hogy hol van a kis Mézi! A tolvajnak meg üzennénk: hozd vissza a kiskutyát és visszavonjuk a feljelentést! Megtalálsz a Facebookon vagy a 11. kerületi Köbölkút utcában

– zárta szavait.

Az esettel kapcsolatban megkerestük a BRFK-t, ahonnan a következő választ kapta lapunk: 

Elektronikus úton a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztályára érkezett megkeresésére válaszolva tájékoztatjuk, hogy a BRFK lopás gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A kutyatolvaj akkor járna legjobban, ha visszaszolgáltatná a kis yorkie-t, és nemcsak azért, hogy megússza a büntetést, hanem a bánatos kislány miatt is, aki siratja kedves barátját. 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás