
Raskó György nyíltan bevallotta: Magyar Péter nem szereti az idős embereket
Így már érthetőek a Tisza Párt HR-esének idősek elleni kirohanásai.
Raskó György, akit Magyar Péter korábban a Tisza Párt „fejvadászának” nevezett ki, a Heti Válasz podcastjában beismerte, hogy – szó szerinti idézet –: „Magyar Péter nem szereti az időseket.”
Így visszamenőleg is érthetővé válnak Raskó György korábban az idős emberekre tett megalázó, sőt embertelen kijelentései.
Raskó néhány hete kijelentette, hogy az idős szavazók „kiesése”, azaz halála az elkövetkezendő hónapokban Magyar Péter malmára hajtja a vizet.
Ezt posztolta a Facebookon:
a Tiszának kedvez, hogy az idős korosztály tagjai közül a következő választásokig sokan, százezres nagyságrendben kiesnek mint szavazók…
A bejegyzésből akkora botrány lett, hogy Raskó azonnal eltávolította a posztot, Magyar Péter pedig utólag megpróbálta ijedtében letagadni. De ahogy mondani szokás, a net nem felejt...

„Minden ilyenfajta kijelentést minden jóérzésű nyugdíjas messzemenőkig elítél” – nyilatkozta a felháborító poszt után Ábrahám Katalin, az Idősek Tanácsának tagja.
Raskó a Tisza Párt vezető aktivistájaként már korábban is alázta a nyugdíjasokat, kijelentve, hogy szerinte „a tipikus Fidesz-szavazó 65 évnél idősebb nő, maximum 8 általánost végzett, falusi, alacsony jövedelme van, illetve nyugdíja van”.
De nagy felháborodást keltett az a kijelentése is, hogy jól jönne „egy kijózanító háború” , amelyben „meghal pár százezer ember, szétlőnek néhány tucat várost, lesz hatalmas életszínvonal-csökkenés” – írja a Ripost.
Top hírek


"Van unokám, van fiam, akiket nem szeretném, hogy a háborúba vigyenek" – ezért töltötték ki már több százezren a nemzeti petíciót

Kastélyok, katedrálisok és pálinkatanyák – A hazai szeszipar építészeti ékszerei
Térképre tettük a legimpozánsabb gyárakat és pincészeteket!
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre