A Századvég felmérése szerint a nyugdíjasok 76 százaléka elfogadhatatlannak tartja a Tisza Párt szakértőjének, Raskó Györgynek az idős szavazók halálát vizionáló kijelentését.
Nagy vihart kavart a hazai közbeszédben, hogy Raskó György agrárközgazdász, a Tisza Párt szakértője Facebook-oldalán közzétett novemberi bejegyzésében úgy vélte, hogy „az idő a Tiszának dolgozik”, mivel „az idős korosztály tagjai közül a következő választásokig sokan százezres nagyságrendben kiesnek, mint szavazók” – írja a Ripost.
A Századvég legfrissebb közvélemény-kutatása a Magyar Péter pártjának szellemi holdudvarába tartozó Raskó György szavaival kapcsolatos lakossági attitűdöket tárta fel a magyar nyugdíjasok körében. Ennek kapcsán fontos elmondani, hogy Raskó októberben maga jelentette be, hogy ő lesz az egyik olyan ember, aki segít Magyar Péternek kiválasztani a Tisza Párt leendő képviselőjelöltjeit, illetve szakpolitikusait.
A kutatás rámutat, hogy a nyugdíjas megkérdezettek 73 százaléka hallott Raskó György idős szavazókra vonatkozó kijelentéséről, ezzel szemben 26 százalékuk nem értesült róla. A felmérés alapján megállapítható, hogy a magyar nyugdíjasok határozottan elítélik, hogy az emberi élet vége választási esélylatolgatás, illetve politikai haszonszerzést célzó spekulációk tárgya legyen. Ennek megfelelően a nyugdíjas válaszadók több mint háromnegyede (76 százaléka) elfogadhatatlannak tartja Raskó idős választókkal kapcsolatban megfogalmazott véleményét. Azoknak a hányada, akik nem látnak kivetnivalót a szóban forgó kijelentésben, mindössze 17 százalékra tehető.
Fontos hangsúlyozni, hogy felvállaltan Tisza-közeli agrárszakértő véleményének elsöprő elutasítottsága túlmutat a hagyományos politikai törésvonalakon.
Politikai önbesorolás szerinti bontásban valamennyi vizsgált csoportban (baloldali, középen álló, jobboldali) többségi elutasítottság övezi Raskó György említett kijelentését. E körülmény világosan jelzi, hogy egyes választói csoportok halálának – stratégiai indíttatású – vizionálását a megkérdezettek politikai meggyőződéstől és világnézettől függetlenül elítélik.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre