Marton Zsolt váci megyés püspök szerint a mesterséges intelligencia nagyszerű lehetőségeket kínál.
Egyre nagyobb kihívásoknak kell megfelelnünk korunkban Marton Zsolt váci megyés püspök szerint a digitalizáció térnyerése miatt. A főpap kiemelte, hangsúlyos az online térben való létezés, hiszen a fiataljaink gyakorlatilag benne élnek. Kíváncsiságból írattunk a mesterséges intelligenciával egy, a katolikus hitnek megfelelő imát, amit aztán megmutattunk az egyházi méltóságnak. A szöveg keletkezésének körülményeibe nem avattuk be, ám meglepő módon erre nem is volt szükség!
Tudom, miért hozta! Ezt a mesterséges intelligencia írta! Teljes egészében vállalható, amire ismereteim szerint az a magyarázat, hogy a mesterséges intelligencia meglévő tartalmakat gyűjt össze
– mondta Marton Zsolt az ima elolvasása után. A kérdésre, hogyan jött rá az ima eredetére, meglepő választ adott.
Már kipróbáltam, és fantasztikus dolgokat képes produkálni. Óriási ismeretanyaggal rendelkezik, és nagyon korrekt. Teszteltem, hogyan ír meg egy beszédet, és azt kell mondanom, hogy az eredmény már-már elbűvölő
– árulta el véleményét a katolikus pap.
Ezek után persze megkérdeztük az egyházi méltóságot, hogy ő vajon használná-e a mesterséges intelligenciát a prédikációi megfogalmazásához. Marton Zsolt kijelentette: nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a vázlat elkészítéséhez igénybe venné a lehetőséget, de teljesen biztosan nem hagyatkozna rá.
Egy rendezvényen egy ismerősömnek kellett beszédet mondania. Sokan csodálkoztak, amikor rá nem jellemző módon az egyébként korrekt és precíz szöveget elkezdte olvasni. Utólag megkérdeztem tőle, hogy mi volt ez a modorosság, mire bevallotta, hogy a szöveget az AI írta. A beszéd tehát személytelen volt, ami az evangélium átadásához nem lenne megfelelő. Egy eszköz, egy gép nem képes a személyes hangvételre
– érvelt.
Ezt az imát írta a mesterséges intelligencia:
Mennyei Atyánk,
Hálával és alázattal fordulunk hozzád ezen a napon. Te vagy a Teremtő, a világmindenség Ura, aki végtelen szereteteddel és irgalmaddal vezetsz minket. Köszönjük a kegyelmedet, amely minden nap betölt minket, és a reményt, amelyet szívünkbe adsz.
Kérünk, bocsásd meg bűneinket, és tisztítsd meg lelkünket, hogy méltók lehessünk hozzád. Add, hogy mindig a Te akaratodat keressük, és szavainkban, tetteinkben Téged dicsőítsünk. Erősíts meg minket a hitben, hogy soha ne térjünk le az igaz útról, és ne adjuk fel, amikor nehézségekkel találkozunk.
Kérünk, áldd meg szeretteinket, a családjainkat és közösségeinket. Légy irgalmas a szenvedőkkel, az elhagyatottakkal és mindazokkal, akik segítségért kiáltanak Hozzád. Vezesd őket békességre és vigaszra!
Szűz Mária, minden keresztény édesanyja, könyörögj értünk, hogy életünk minden pillanatában közel maradjunk Jézushoz, a mi Megváltónkhoz. Ámen.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre