Több szemtanú is látta a rejtélyes fényeket.
Egy nő ufót filmezett le az égen Devon felett. Állítása szerint a rejtélyes „repülő tárgyak” úgy mozogtak, mint semmi más, amit korábban látott.
Denise Bettey akkor készítette a videót, amikor egy clearbrooki parkolóból kilépve hirtelen több fényt vett észre az égen – írja a Telegrafi. Ahogy beszállt az autóba, három fény tűnt fel, amik az égen mozogtak, majd elkezdte levideózni őket.
Elmondta, hogy amikor filmezni akarta a tárgyakat, kettő eltűnt az égről a felhők közé, de aztán hirtelen újra felbukkantak. Denise néhány percig követhette figyelemmel a fényeket az égen, mielőtt azok teljesen eltűntek volna.
Észrevettük, amikor be akartam szállni az autóba. Három fényt láttam, elővettem a telefonomat, kettő akkor már eltűnt, majd ahogy beszálltam a kocsiba, ismét három fény jelent meg, majd egyszerűen eltűntek
– nyilatkozta Denise.
A múlt hónapban egy család furcsa repülő fényeket vett észre a Cornwall állambeli Torpointban lévő otthonukhoz közeli dombok felett. Charlotte Helyer arról számolt be, hogy „nagyon furcsa fénysorozatot” látott lebegni a családi háza közelében.
A Cornwall Live-nak nyilatkozva Charlotte elmondta:
Jobbra balra lebegtek, majd úgy tűnt, hogy két fehér fénygömbbé válnak, amelyek mérföldekre a távolban lebegnek. Nem tudjuk megmagyarázni, hogy mik lehettek.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre