A vízkereszttel a karácsony időszaka hivatalosan is véget ért. Ilyenkor fenyőfák százezrei lepik el az utcákat, amiket azonban nem lehet csak úgy, bárhová letenni!
Közzétette a MOHU, hogy melyik kerületben hová lehet kitenni a díszektől megszabadított karácsonyi fenyőket és azt is elárulták, mihez kezdenek velük. Mutatjuk, melyik kerületben hová lehet kihelyezni a fenyőfákat!
A hulladékkezelő tapasztalatai szerint Vízkeresztet, azaz január 6-át követően kezdődik az igazi fenyőfa-kihelyezési dömping, ami általában 1-1,5 hónapig tart. Ilyenkor úgynevezett fenyőfa járatok szállítják el a már feleslegessé vált karácsonyfákat. Ezt megelőzően, illetve ezt követően a normál hulladékszállító célgépek gyűjtik össze az örökzöldeket – olvasható a MOHU közleményében.
A fa méretőtől függően kétféleképpen folyik a karácsonyfák elszállítása a városban. A kisebbeket a kukásautókkal, a nagyobbakat egy másik járművel szállítják el. Nem kevés zöldhulladékról van szó: a becslések szerint mintegy 500-600.000 darab tűlevelű kerül ki ilyenkor az utcákra. Ezt a mennyiséget kell kezelni, illetve hasznosítani. Ezért sem mindegy, hogy hová tesszük ki a fenyőket! A lakosság több lehetőség közül is választhat: a kukák mellé a szemétszállítási napot megelőzően, vagy a kijelölt gyűjtőhelyek egyikére teheti ki a fákat. Az első esetben azonban figyelni kell arra, hogy ne akadályozzák a fák sem a gyalogosokat, sem az úttesten a parkolást, illetve a gépkocsik forgalmát. Emellett a szemeteskukába ne dobjuk bele a fákat, a szaloncukor papírt és a díszeket pedig minden esetben szedjük le róluk.
A kidobott karácsonyfákat először aprítják, majd ezt követően a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű kazánjaiba kerülnek, ahol elégetik azokat. A fenyőfa ugyanis a magas gyantatartalom miatt kitűnő tüzelőanyag, melyből az elégetéssel több tízezer budapesti háztartás számára biztosítanak fűtési hőt, és villamos áramot.
Az első kerületben például az alábbi helyszínekre lehet kitenni a fenyőket (hivatalos gyűjtőhelyek):
A II. kerületben az alábbi helyszínek a kijelölt fenyőfa gyűjtőhelyek:
A XII. kerületben ide vihetők a kiszuperált fenyők:
A IX. kerületben itt vannak a hivatalos gyűjtőhelyek:
A XV. kerületben pedig itt vannak gyűjtőhelyek:
A többi kerület fenyőfagyűjtőhelyei pedig itt találhatók.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre