
Ha fiatal vagy, ezeket a képeket már nem ismered fel!
Tej világnapja: retró pillanatok, amiket csak az idősebbek ismernek fel
Orvosként sem lehet teljesen felkészülni erre.
Liz O'Riordan ráksebészként egész életét mások gyógyításának szentelte, de amikor 40 évesen mellrákot diagnosztizáltak nála, majd később a betegség kiújult, rájött, hogy orvosként sem lehet teljesen felkészülni erre.
A kezelések és a betegség hatalmas fizikai és lelki terhet jelentettek számára, és a házasságát is próbára tették – írja a The I Paper. – Férje, aki szintén sebész, tehetetlennek érezte magát, miközben Liz a betegséggel és a mellékhatásokkal küzdött.
A kemoterápia, a masztektómia és a korai menopauza miatt jelentősen megváltozott a teste és az énképe. Hónapokig nem engedte, hogy a férje ránézzen, és kerülte a saját tükörképét. Úgy érezte, a betegség nemcsak a testét, hanem a házasságukat és az intimitásukat is tönkretette. Bűntudatot érzett, amiért megváltozott, és egyszer azt is felvetette férjének, hogy váljanak el, mert egy „normális” nőt érdemelne. A férje azonban kitartott mellette.
A legnagyobb támaszt egy titkos orvosi közösség jelentette, ahol rákbeteg orvosok osztották meg tapasztalataikat. Bár Liznek segített ez a kapcsolódás, férje úgy érezte, egyre inkább kiszorul az életéből. A betegség okozta magány és a szorongás állandóan jelen volt, és csak hosszú idő után tudott újra megbékélni a testével és az életével.
Miután felismerte, hogy a megváltozott külseje nem határozza meg a nőiességét, elkezdett nyíltan beszélni a mellrák hatásairól. Sokan megkeresték, hogy a története segített nekik is feldolgozni saját vagy partnerük betegségét. Úgy gondolta, az orvosoknak őszintébben kellene beszélniük a betegség utóhatásairól, mert ezek jelentősen befolyásolják a betegek életminőségét.
A rák elvette tőle az egyik mellét, a termékenységét, a sebészi karrierjét és a szexuális vágyát, de nem vette el a szerettei támogatását. Bár a kontrollvizsgálatok miatti szorongás és a túlélő bűntudat nem múlt el, Liz megtanulta elfogadni a változásokat, és elhatározta, hogy segít másoknak is megérteni, milyen valójában a mellrák utáni élet.
Tej világnapja: retró pillanatok, amiket csak az idősebbek ismernek fel
Teljes szélességében lezárták a sztráda érintett szakaszát.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre