
Ez a 10 legrosszabb légitársaság a világon 2024-ben
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA rangsort az AirHelp repülési kártérítéssel foglalkozó cég állította össze.
Ma már számtalan lehetőség közül választhatunk, ha utazni szeretnénk, ennek megfelelően bárki megtalálhatja azt az opciót, amit előnyben részesít. Sokan döntenek a repülés mellett annak kényelme és gyorsasága miatt, míg mások pont a járattörlések, késések miatti bizonytalanságok okán kerülik azt. Most megjelent egy rendkívül hasznos lista, mely az idei év legjobb és legrosszabb légitársaságait állította rangsorba, melyek között meglepő nevek is szerepelnek.

A rangsort az AirHelp repülési kártérítéssel foglalkozó cég állította össze, amely három tényező alapján számolja ki, hogy mely társaságok nyújtják a legjobb szolgáltatásokat. Ezek közé tartozott a „menetrendszerű teljesítmény”, amely azt követi nyomon, hogy egy légitársaság járatai közül hány tartja be a pontos érkezést; az ügyfélszolgálat, amelyet az utasok által a légitársaságok étkezésére, kényelmére és személyzetére adott értékelések alapján minősítenek; valamint a kárigény-feldolgozás, amely azt mutatja meg, hogy a légitársaságok milyen hatékonyan kezelik a kárigényeket, és milyen valószínűséggel fizetik azt ki. Ezen adatok alapján az AirHelp 109 összeállította a 2024-es listát.
Íme a legjobbak és a legrosszabbak 10-es listája:
A 10 legjobb légitársaság:
- 10 - Air Serbia
- 9 - Widerøe
- 8 - Air Arabia
- 7 - LOT Polish Airlines
- 6 - Austrian Airlines
- 5 - Play
- 4 - American Airlines
- 3 - United Airlines
- 2 - Qatar Airways
- 1 - Brussels Airlines
A 10 legrosszabb légitársaság:
- 10 - Sky Express
- 9 - Air Mauritius
- 8 - Tarom
- 7 - IndiGo
- 6 - Pegasus Airlines
- 5 - El Al Israel Airlines
- 4 - Bulgaria Air
- 3 - Nouvelair
- 2 - Buzz
- 1 - Tunisair
(Via)
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre