Ma is látható, gyönyörű palotákat épített a budapesti belváros megálmodója – Galéria

Ha csak egyszer végigsétáltál a főváros V. kerületén az épületekben gyönyörködve, tudnod kell, hogy azok többsége Hild József tervei alapján készült. A magyar klasszicista építészet egyik legnagyobbja tiszteletére állítottuk össze galériánkat.



Megosztás
Szerző: Julius K.
Létrehozva: 2024.12.09.
Módosítva: 2024.12.09.
Hild József Lloyd esztergomi bazilika Gerbeaud építész

Valamiért Hild József nevét kevesebben ismerik, mint Ybl Miklósét, vagy Steindl Imréjét, pedig a munkássága és a magyar nemzetre hagyományozott művészeti öröksége legalább olyan jelentős. Az V. kerületet akár róla is el lehetne nevezni, hiszen abban annyi épület köszönheti neki a létét! Sokan a klasszicista templomépítészet hazai stílusteremtőjeként tarják számon őt, ami nem csoda, hiszen tucatnyi szentély épült az országunkban a tervei alapján. Többek között az esztergomi bazilika, az egri székesegyház is az ő munkája, de a főváros olyan ikonikus épületei is az ő tervezőasztaláról kerültek ki, mint a Lloyd-palota, a budapesti Császár fürdő vagy a Deák téri evangélikus templom. Nem mellesleg az ő tervei alapján kezdték építeni a Szent István-bazilikát is, amit aztán Ybl Miklós elképzelései szerint fejeztek be. 

Hild József
Hild József tervezte a Lloyd-palotát, ami a Széchenyi téren kapott helyet, a kép 1896-ban készült
 Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára/Klösz György fényképei

Galériánkkal a belváros és az egész ország arculatát a mai napig meghatározó művész, Hild József előtt tisztelgünk. 

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás