Ebben az időjárásban nem lesz köszönet!
Amennyire vártuk a nyári kánikula végét, most annyira nehezen viseljük a hirtelen jött hideg telet. Különösen számos nyugat-európai országban, ahol a kellemes őszi időjárást intenzív havazások és hóviharok váltották fel.
A meteorológiai jelentések szerint számos, tőlünk nyugatra fekvő országban fagyos szelet, havazást, de legalább havas esőt okozott a hidegbetörés.
Németországban, a középhegységekben 400 méter felett hózáporokra, akár 5 cm megmaradó hóra figyelmeztetnek a szakemberek. Az Alpokban a szállingózás miatt elhúzódó havazás estig akár 10 cm, az Allgäui-Alpokban helyenként akár 30 cm friss havat eredményezhet.
Közvetlen szomszédunkban, az osztrákoknál sem sokkal másabb a helyzet, ahol a hegyvidéken szintén a jelentős lehűlésé és az intenzív havazásé volt a főszerep. Holnapra pedig egy újabb adagot várnak, de ekkor már a tengerszinthez közelebb lévő részeken is.
A Köpönyeg szerint az Európa jelentős részét elérő sarkvidéki eredetű hideg légtömeg Magyarországon is átvonult, a déli területeket pedig a mai nap folyamán éri el.
További rossz hír, hogy a front mögött viharossá fokozódhat az északi szél, a hideg légtömeg pedig ciklont generál, ennek „köszönhetően” pénteken, Magyarországon is sokfelé várható csapadék.
Az ország nyugati és déli részén inkább eső, azonban északkeleten az Északi-középhegység tág térségében havazás is várható. A magasabban fekvő hegyvidéki területeken 5–20 cm vizes, tapadó hó hullhat, ami akár néhány napig meg is maradhat. A hó kedvelőinek kevésbé jó hír, de a lehűlés nem lesz tartós. Vasárnappal kezdődően, a jövő héten melegedés várható, és visszatérhet az enyhe, de párás, ködös idő
– írja a köpönyeg.hu.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre