
Horrorbaleset: több mint 200-al hajtott részegen egy anya a gyerekeivel, csak ő élte túl
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA vétkes asszonyt akár 50 év börtönre is elítélhetik.
225 km/h-val hajtott az utcákon egy részeg édesanya úgy, hogy a kocsiban vele utaztak gyermekei is, akik szörnyethaltak, miután autójuk kétszer is ütközött. A 33 éves Rachel Bickerstaff egy piros lámpán áthaladva okozott balesetet. Véralkoholszintje a rendőrségi jelentések szerint majdnem háromszorosa volt a legális limitnek, 216. Autója az utolsó karambolt követően másodpercek alatt tűzgolyóvá vált. Ő még ki tudott szállni a járműből, ám mellette utazó 38 éves férje és a hátsó üléseken utazó két lánya szinte porrá égett a járműben.

Kiderült, Rachelt is szemtanúk mentették meg. Mire őt kimenekítették azonban, addigra a kocsi olyan szinten lángra kapott, hogy a többi utason már nem lehetett segíteni. Nem tudták ugyanis megközelíteni a járművet már csak a forróságtól sem. Legfiatalabbja, 18 hónapos csecsemője az ütközés erejétől kirepült a kocsi ablakán, ám az ő életét sem lehetett megmenteni. Úgy, ahogy annak a 70 éves férfinak sem, akit motorján ütött el Rachel.
A 33 éves gyászoló édesanyát, aki zokogva, kerekesszékben ülve hallgatta ítéletét többek között gyilkosság és ittas befolyásoltság miatti járművezetés, baleset okozása miatt. Ha bűnösnek találják, akár 50 év börtönt is kaphat, írja a Mirror.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre