Tudtad? A világ legfontosabb ételének ma van a világnapja, és ez még nem minden

Az ilyen napok célja, hogy felhívják az emberek figyelmét bizonyos dolgokra, problémákra, lehetőségekre, csoportokra. A mai napon két egészségügyet és két táplálkozást érintő világnap is van!



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2024.10.16.
Módosítva: 2024.10.16.
ez lesz ma világnap kenyér

Ma van a kenyér világnapja

A svájci székhelyű Pékek Világszövetsége 2001-es kongresszusán döntött úgy, hogy október 16. legyen a kenyér világnapja, melynek célja, hogy bemutassa a világ legfontosabb élelmezési cikkének, a kenyérnek a jelentőségét. A világnapot már közel 30 ország ünnepli elsősorban karitatív jelleggel, mivel ezen a napon a pékek adományaikkal segítik a rászorulókat. Az ünnep alkalmat ad arra is, hogy a pékek áldozatos munkájára a nagyközönség figyelmét is felhívják.

kenyér világnapja
A mai napon négy világnap is van, köztük a kenyéré Fotó: Metropol

Az élelmezés világnapja is ma van

A mai napot, vagyis október 16-át az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO Rómában ülésező konferenciája 1979-ben magyar határozati javaslat alapján nyilvánította az élelmezés világnapjává. A világnap célja, hogy mozgósítsa a kormányokat és a közvéleményt az emberiség nagy részét sújtó élelmezési gondok orvoslására.

Október 16-a az újraélesztés világnapja is

A világnapot az Európai Újraélesztési Társaság elnevezésű ernyőszervezet kezdeményezte, és azt Európa szinte összes országában megtartják október 16-án. A szervezők célja, hogy felhívják a figyelmet a hirtelen szívhalálra, amely a fejlett társadalmakban „fájdalmasan gyakori”, ez az egyik vezető halálok. Magyarországon minden órában meghal valaki hirtelen szívpanaszok következtében, vagyis mintegy tízszer annyian érintettek, mint a végzetes kimenetelű közlekedési balesetekben.

Ma van a gerinc világnapja is

A világnap középpontjában a gerinccel, illetve a hátfájással kapcsolatos kérdések tudatosítása áll. Világszerte a fizioterapeuták, a gyógymasszőrők, a gerincklinikák, a rehabilitációs szakemberek, az egészségügyi szakemberek és aktivisták, továbbá az iskolák és betegséggel érintett emberek közreműködésével rendezik meg.

Ma még igényelhetnek a fiatalok ingyen vonatbérletet

Azok, akik betöltötték a 18. életévüket, ismét pályázhatnak ingyenes európai vonatbérletre ezen a weboldalon. A DiscoverEU pályázatra 2024. október 16-ig, brüsszeli idő szerint déli 12 óráig lehet jelentkezni. Az Európai Bizottság összesen 35,5 ezer bérletet sorsol ki idén, ebből előzetes kvóta alapján 779 bérlet jut majd a magyar fiataloknak.

21 éve ezen a napon hunyt el Papp László

A világszinten elismert magyar ökölvívó háromszoros olimpiai, kétszeres Európa-bajnok, és a profik között is Európa első számú öklözője volt. Angyalföldön született, és nőtt fel. Futballistának készült, majd mégis ökölvívó lett, édesapja intése ellenére. 1945. szeptember 13-án Bécsben az 1. menetben kiütötte az osztrák Böhmöt, majd október 6-án következhetett a hazai bemutatkozás, amikor a nézőtérről hívták fel, mert a csepeli Bicsáknak nem volt ellenfele. Kiütéssel győzött a 2. menetben a hatszoros bajnok ellen, a következő években pedig sorra jöttek a győzelmek.

101 éve ezen a napon jött lére a Disney

A cég teljes neve The Walt Disney Company, röviden Disney. Walt Disney és a bátyja, Roy Oliver Disney alapította 101 évvel ezelőtt, Disney Brothers Cartoon Studio néven. A társaság székhelye a Kalifornia állambeli Burbank volt.

Ilyen időnk lesz ma

A köpönyeg.hu előrejelzése szerint szerdán az ég többnyire enyhén felhős marad, és csapadék nem valószínű. Hajnalban helyenként pára- vagy ködfoltok alakulhatnak ki. Sok helyen élénk keleti, északkeleti szél fújhat. A legalacsonyabb hőmérséklet 1 és 9 fok között, míg a legmagasabb 13 és 18 fok között alakul.

Két helyen adhatunk ma vért a fővárosban

A Közép-magyarországi RVK Intézetben reggel 7 és este 7 között (1113 Budapest, Karolina út 19–21.) és a Sugár Üzletközpont II. emeletén déltől 17.30-ig (1148 Budapest, Örs vezér tere 24.)

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás