Egy ölelés is halálos lehet: ritka betegségben szenved egy kétéves kislány

A szülők nem engednek senkit gyermekük közelébe.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2024.10.07.
betegség érintés veszély állapot

A megtört szívű szülők elárulták, hogy ha gyermeküket elkezdenék a ölelgetni, a csontjai akár elpattanhatnának. Ez pedig a kisbaba halálához is vezethetne.

páciens, beteg, kórház
Ritka betegséggel küzd egy 2 éves gyermek Fotó: unsplash.com – Képünk illusztráció

A kétéves Natarlia Nappi az osteogenesis imperfecta, más néven csontrendszeri működési zavar súlyos esetével küzd. A gyermek úgy született, hogy a lába a feje fölött volt, és többszörösen eltört. Az elmúlt két és fél évben szüleinek, a 41 éves Nicole-nak és a 35 éves Peter Nappinak nagyon óvatosan kellett bánniuk a kisbabával - már egy ölelés is képes csonttörést okozni -, és a kockázat miatt nem engedhetik meg maguknak, hogy bárki más a kezükbe vegye.

Egészen a közelmúltig, amikor Natarlia eltörte a combcsontját, ám a szerencsének köszönhetően sikerült elkerülnie a nagyobb bajt. A lábát egy speciális gipszbe kellett helyezni, amíg elég idős nem lesz ahhoz, hogy megműtsék.

Megtanulunk együtt élni ezzel - lelkileg ez nagyon megterhelő. Úgy gondolják, hogy ő csak a negyedik ember a világon, aki ilyen típusú betegségben szenved. Senkit sem engedünk a közelébe, és a többi gyerekem is megtanulja, hogyan kell megfogni. Nem éri meg, hogy valaki megölelgesse, ő pedig összetörjön

- mondta az anyuka.

Natarlia 2022. május 16-án született, miután Nicole-nak korábban azt mondták az orvosok, hogy a babája nem éli meg a felnőtt kort. A kislányuk állapota miatt még mindig csak 14 fontot (6,4 kilogramm) nyom - egy kétéves kislány átlagos súlya pedig 26,5 font (12 kilogramm) körül van. A házaspár később a helyi kórházba vitte a lányukat, amikor Natarlia eltörte a combcsontját, ekkor az orvosok közölték, műtétre lesz szüksége, hogy egy fémrudat ültessenek a lábába.

Natarliának nyolc hetente infúziókat kell kapnia, hogy a csontjai megerősödjenek, és fájdalomcsillapítót a fájdalmak enyhítésére, de a szülei jelenleg nem tudják, mit hoz a jövő. Ezért is a GoFoundMe-n gyűjtést indítottak, hogy létrehozhassanak egy kipárnázott szobát, ahol gyermekük biztonságban játszhat - írja a Mirror.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás