„Megállt a szívem az ijedtségtől!” - több emeletnyi magasban, körhintán ragadtak fent a fiatalok Pilisvörösváron - fotó

A Vörösvári Napok nem éppen úgy sült el, ahogyan azt a szervezők képzelték. Percekre elment az áram, de ezzel csak az volt a baj, hogy a nagy körhinta éppen működött, amiben többen is ültek, akik a magasban ragadtak.



Megosztás
Szerző: M. N.
Létrehozva: 2024.08.19.
játék Pilisvörösvár ijedség körhintabaleset

Percekig a levegőbe lógtak azok a fiatalok, akik vasárnap (08.18.) úgy döntöttek, hogy kilátogatnak Pilisvörösváron a helyi búcsúba és felszállnak a nagy, libegős körhintára. A Metropol információi szerint a játékra az esemény során többen is felültek, ám az egyik pillanatban hirtelen elment az áram és megállt a hinta, emiatt az épp benne ülő fiatalok több emeletnyi magasan fent ragadtak.

A magasban ragadtak a fiatalok, de nem estek pánikba Fotó: olvasói

Nagyon váratlanul történt a dolog, egyszer csak elment az áram és megállt a körhinta 

– kezdte lapunknak egy helyi lakos, K. László

Rengetegen siettek a nagy körhintához, mert látták, hogy abban még ülnek, és fent ragadtak a magasban. Sajnos, sokan már rémeket látunk, nekem is hirtelen megállt a szívem az ijedségtől, mert rögtön a várpalotai körhintabaleset jutott mindenkinek az eszébe.

A helyiek szerint nagyjából negyed órát vártak fent a 20 év körüli fiatalok.

A fiatalok nem estek pánikba, jól kezelték a dolgot. Maximum meglepődhettek egy pillanatra, de ezután fentről nézelődtek és türelmesen, ügyesen vártak 

– folytatta a férfi. 

Körülbelül tizenöt percet lehettek fent, addigra megoldották a problémát, lehozták őket és folytatódott a Vörösvári Napok tovább

 – zárta szavait a Metropolnak a szemtanú.

Ültek és várták, hogy lehozzák őket Fotó: olvasói

A nézelődő tömeg azonnal le is fényképezte a fiatalokkal megállt körhintát, amit a közösségi oldalukra is felraktak. A hozzászólok között megjelent az egyik fiatal édesanyja is, aki megnyugtatott mindenkit, hogy jól vannak a fiatalok. Azt írta:

Gyerekem maradt fenn a tetején, de élvezte. Gond nélkül visszaadták a pénzt. Sőt, ment még egy kört vele

- írta.

Lapunk felkereste az önkormányzatot is az áramkimaradás miatt, válaszukkal később frissítjük a cikkünket.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás