Rákapcsol az időjárás: 14 vármegyére adtak ki riasztást

Ebben megint nem lesz köszönet. Mutatjuk, miről is van szó pontosan.



Megosztás
Szerző: KL
Létrehozva: 2024.06.08.
időjárás Riasztás előrejelzés zivatar

Az elmúlt napok időjárása már valóban a nyárias arcát mutatta, hiszen volt, hogy 30 fok körüli értékeket mutattak a hőmérők. Ez a jó idő szerencsére a következő napokban is folytatódik, azonban az örömünk még sem lehet teljes.

eső, zivatar, zápor, időjárás, esernyő
Ne tedd messzire az esernyőt szükséged lesz rá Fotó: unsplash.com

Szombaton estig napos, majd gomolyfelhős idő valószínű. Estétől aztán nyugat felől egy kiterjedt zivatarrendszer érkezik, mely fokozatosan kelet felé halad, kb. éjfélig éri el a Duna vonalát. 29 és 33 fok közötti meleg, délen hőség lesz - olvasható a Köpönyeg előrejelzésében.

Ez vár ránk a következő napokban:

Vasárnap

A hajnali zivatarok elvonulása után sok napsütés várható, napközben már kicsi az esély csapadékra. A nyugati, északnyugati szél megélénkül. 29-30 fok valószínű.

Hétfő

A gyakran erősen gomolyfelhős égből több helyen alakul ki zápor, zivatar. Erős lesz az ÉNy-i szél. 24 és 32 fok között változik a hőmérséklet - nyugaton lehet már hűvösebb idő.

Kedd

Sok napsütésre van kilátás, már csak elvétve fordul elő zápor. 25 és 30 fok közötti kellemes nyári idő ígérkezik.

Riasztás lépett életbe!

A HungaroMet Nonprofit Zrt. citromsárga figyelmeztetést adott ki 14 vármegyére a várható heves zivatarok miatt. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat - figyelmeztetet a met.hu. Térképen mutatjuk az érintett területeket:

Időjárás riasztás eső csapadék
Pest vármegyére is riasztást adtak ki Fotó: met.hu

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás