Újra startol a családosok üdültetése

A korábbi évekhez hasonlóan idén nyáron is csaknem 3000 nehéz helyzetben élő egyszülős és nagycsaládos nyaralhat július elsejétől szeptemberig a Mészáros Csoport karitatív szervezete, a ProFilii Alapítvány jóvoltából. A családok félpanziós ellátás mellett a Hunguest Hotels zalakarosi szállodájában és a Balatontourist kempingjeiben üdülhetnek. A rászorulók nyaralásának megszervezésében ezúttal is részt vesz a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és az Egyszülős Központ is.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2024.05.29.
Mészáros Csoport Pro Filii Alapítvány család

Az elmúlt három évben több mint tízezer egyszülős és nagycsalád nyaralhatott térítésmentesen a Mészáros Csoport támogatásával. Az elmúlt évek kihívásai, a világjárvány és a háború okozta infláció, valamint az energiaválság különösen sújtotta a több gyermeket, vagy gyermeküket egyedül nevelő szülőket, akik kénytelenek egyre többet költeni a megélhetési költségekre. A szerencsés családok 5 napos turnusokban a közvetlen fürdőkapcsolattal rendelkező zalakarosi Hunguest Hotel Freya-ban és a Balatontourist balatonfüredi kempingjében pihenhetnek. A résztvevők számára félpanziós ellátást biztosítanak a szálláshelyek. Az üdültetés 200 millió forintos költségét a Mészáros Csoport karitatív tevékenységét koordináló Pro Filii Alapítvány állja. 

család
 

A program sikeres lebonyolítása érdekében az Alapítvány idén is a Nagycsaládosok Országos Egyesületével (NOE) és az Egyszülős Központtal működik együtt. A szálláshelyekre a két szervezet honlapján közzétett űrlap beküldésével lehet jelentkezni. Mindkét közhasznú szervezet egy jelképes, 1000 forintos hozzájárulást kér személyenként az üdültetésben résztvevőktől. 

Az egyszülősök és nagycsaládosok számára biztosított nyaralási lehetőségről Kelemen Krisztina, a Pro Filii Alapítvány főtitkára elmondta: A Mészáros Csoport folyamatos anyagi támogatásának, valamint a kollégák áldozatos munkájának köszönhetően, már ötödik alkalommal kerül sor a térítésmentes üdülési lehetőségre a leginkább rászorulók számára. Az erre fordított keret elérte az egymilliárd forintot, de az elmúlt fél évtized nem csak számokban mérhető, hiszen a visszajelzések tanúsága szerint, sokuk számára az egyetlen nyári kikapcsolódást jelentette az alapítványunk nyújtotta lehetőség. Ez nagyban köszönhető mindazoknak a civil szervezeteknek is, akik szakértelmükkel, jószolgálatukkal képesek megsokszorozni Alapítványunk segítségnyújtását. Bízom benne, hogy az idei vakáció is egész évre szóló, felejthetetlen élménnyel gazdagítja a gyermekes családokat” – fejtette ki a Kelemen Krisztina.

Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke a jótékony felajánlás kapcsán kifejtette: „Minden szülő szeretné megszépíteni, emlékezetessé tenni legféltettebb kincsei gyermekkorát. A Pro Filli Alapítvány segítségével ez idén ismét mintegy négyszáz nagycsaládosnál válhat valósággá. Köszönjük évek óta tartó támogatásukat!” – tette hozzá a NOE elnöke.

Nagy Anna, az Egyszülős Központ alapítója és vezetője a július 1-én induló üdülési program kapcsán úgy fogalmazott: „Az elmúlt években több mint 1500 egyszülős család nyaralhatott a Pro Filii Alapítvány támogatásával – a legtöbben olyan családok, akik számára a nyaralás csak vágyálom. Sokan így tudtak először együtt nyaralni és feltöltekezni, amire az egyszülős családban élőknek még nagyobb szükségük van.”

A szeptember 1-ig tartó térítésmentes üdülési lehetőségre a Nagycsaládosok Országos Egyesület és az Egyszülős Központ honlapján jelentkezhetnek az érintettek. 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás