
Ide semmiképpen ne menj nyaralni: ezek a világ legveszélyesebb üdülő városai
Kiugróan magas a gyilkosságok száma.
Immáron hivatalosan is nyár van. Végre megérkezett a májussal a szép idő: lenge ruhákban járhatunk dolgozni, a kabátot pedig a szekrény mélyére temettük. A nyárban pedig a lehető legjobb dolog az, hogy végre mehetünk nyaralni! Az emberek jelentős része a tengerpartra vágyik, ahol a meleg hőmérséklet elől a hűs tenger vizében védekezhet. Ki ne vágyna arra, hogy egy koktélt szorongatva lehuppanjunk egy csodás, homokos parton a napágyra, és csak hallgassuk a tenger morajlását? Ha még nem döntöttük el, hogy hova megyünk idén nyaralni, akkor mutatunk öt várost, amit messze kerüljünk el!

A magyarok körében is egyre népszerűbb dolog repülőre szállni és egy másik kontinensre menni. Korábban szinte mindenki Európán belül nyaralgatott, manapság azonban már népszerű dolog Ázsiába vagy Amerikába menni. Mexikó fantasztikus úti cél lehet, hiszen gyönyörű a tenger és szép az idő, ráadásul még olcsó is. Nemrég azonban a legnépszerűbb üdülővárosban, Cancunban találtak rá egy angol házaspár meggyilkolt holttestére. A Mirror most összeszedte, hogy melyek a legveszélyesebb üdülővárosok, ahol kiugróan magas a gyilkosságok aránya.
- Los Cabos, Mexikó (111,3 haláleset 100 000 turistára)
- Caracas, Venezuela (111,2 haláleset/100 000)
- Acapulco, Mexikó (107,0 haláleset/100 000)
- Natal, Brazília (102,6 haláleset/100 000)
- Tijuana, Mexikó (100,8 haláleset 100 000-re).
- La Paz, Mexikó (84,8 haláleset/100 000)
- Fortaleza, Brazília (83,5 haláleset/100 000)
- Ciudad Victoria, Mexikó (83,3 haláleset/100 000)
- Ciudad Guyana, Venezuela (80,3 haláleset/100 000)
- Belem, Brazília (71,4 haláleset/100 000)

Top hírek

Rohantak a tűzoltók: lángokban állt az épület Vácon
Gázrobbanás veszélye is fennállt.

Ezrek haláláért felel, mégis ezrek megmentőjeként emlékszünk rá-192 éve született Alfred Nobel
Mutatjuk mit érdemes tudni Alfred Nobelről!

Hatalmas robbanást követően gyulladt ki a Százhalombattai vegyi üzem
Rohantak a tűzoltók.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre