Őrült akció történt Peter Pellegrini megválasztott szlovák államfő házánál

Saját kisgyereke életét veszélyeztette a felelőtlen szülő.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2024.05.31.
Módosítva: 2024.05.31.
Pellegrini játékfegyver őrület

Egy mozgásban lévő autó hátsó üléséről lövések leadását imitálta fegyverrel egy símaszkos gyerek Peter Pellegrini megválasztott szlovák államfő házára csütörtökön – jelentette a helyi sajtó. Az incidensről készült biztonsági kamerás felvételt Matúš Šutaj Eštok szlovák belügyminiszter hozta nyilvánosságra egy pénteken tartott sajtótájékoztatón, melyen a tárcavezető megdöbbentőnek és felelőtlennek nevezte a történteket.

Símaszkos gyerek lövések leadását imitálta a szlovák államfő házára

Az eset kapcsán a rendőrség arról adott tájékoztatást, hogy az elkövetőeket perceken belül azonosították. Közlésük szerint a lövéseket leadását egy 6 éves kisfiú imitálta játékfegyverrel egy pozsonyi jelzésű BMW X6-os terepjáróból, amit a gyerek édesapja vezetett. Nyomozati vallomásában a férfi azt mondta: tudta, hogy az érintett házban Pellegrini lakik, de az egészet csak egy játéknak tartották.

 

Ezen a felvételen azt láthatják, hogy mit tartanak viccesnek egyesek. Simán megtörténhetett volna, hogy a leengedett ablakot és a kézben tartott fegyvert fenyegetésként értékelik a közjogi méltóságok biztonságáért felelős testület alkalmazottai vagy a rendőrök. Elég egy rossz mozdulat, és tragédiával végződik egy ilyen eset. A másodperc töredéke alatt készen állunk a cselekvésre. Valóban tesztelni akarják, hogy a rendőrség kész-e beavatkozni? Mondom ezeknek a bolondoknak és világbajnokoknak: Igen, készen állunk a cselekvésre

– Fogalmazott Eštok, hozzátéve, az autót vezető férfi a saját gyereke életét veszélyeztette. 

Az incidens annak fényében különösen megdöbbentő, hogy Robert Fico ellen május 15-én fegyveres merényletet követtek el. A szlovák miniszterelnököt négy találat érte, vékonybele több ponton is megsérült, konkrétan öt helyen átlőtték. A politikust helikopteren szállították a besztercebányai Roosevelt kórházba, majd életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Az operáció sikeresnek bizonyult, a legfrissebb hírek szerint Fico csütörtökön elhagyhatta a kórházat, és a következő időszakban a pozsonyi otthonában fog lábadozni.

A merénylet elkövetőjét, a 71 éves lévai Juraj Cintulát a helyszínen őrizetbe vették, és előre megfontolt gyilkossági kísérlet vádjával letartóztatták. Vallomásában a férfi azzal indokolta tettét, hogy nem értett egyet a kormány politikájával, egyebek mellett azzal sem, hogy Robert Fico és kormánya folytatólagosan elutasítja, hogy fegyvereket szállítson Ukrajnának.

A szlovák hatóságok korábbi közlése szerint jelenleg is vizsgálják, hogy az elkövetőnek voltak e bűntársai, amit a belügyminiszter „valószínűbb forgatókönyvnek” nevezett – olvasható a Riposton.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás