Fontos közleményt adott ki a kórház Robert Fico állapotáról

Az is kiderült, hogy a politikus mikor térhet vissza.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2024.05.26.
Módosítva: 2024.05.26.
merénylet Robert Fico kezelés kórház

Mint ahogy arról beszámoltunk, május közepén merényletet követtek el Robert Fico szlovák miniszterelnök ellen. Az elkövetőt azonnal letartóztatták, a politikust pedig életveszélyes állapotban szállították kórházba, ahol többórás műtéten esett át.

Robert Fico - Vaclav Klaus meeting in Bratislava
Robert Fico év végére már felépülhet – Fotó: Anadolu via AFP

A kormányfő állapotáról Ján Richter parlamenti képviselő közölt részleteket. A politikus a szlovák közmédia vasárnapi műsorában elmondta, telefonon beszélt a miniszterelnökkel. Hozzátette: véleménye szerint Robert Fico év végére már felépülhet, ami azt jelenti, hogy addigra befejeződhet a rehabilitáció.

Az állapota még mindig nagyon súlyos. Abban kell reménykedni, hogy nem jön közbe valami váratlan

– közölte Ján Richter.

A politikus hangsúlyozta, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Fico sérülései rendkívül súlyosak, ezért úgy véli, felelőtlenség a gyors visszatérésére számítani.

Időközben a besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórház kiadott egy hivatalos közleményt a miniszterelnök állapotáról. Azt írták, Fico egészségi állapota megfelel a várakozásoknak, hétfőn ellenőrző vizsgálatokon fog részt venni. További részletekről nem számoltak be – írja az Újszó.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás