
Aggasztó dolgokat lát 2025-re a Covidot megjövendölő jós
Nicolas Aujula baljós előrejelzést tett az idei évre.
Elképesztő látvány fogadta a szemtanúkat, akik végignézték a váci gyors balesetét.
Ahogy arról lapunk beszámolt, elgázolt egy embert a Nyugati pályaudvarról Vácra szombat délben indult S71-es vonat, emiatt pótlóbuszok jártak Rákospalota–Újpest és Fót között – közölte a Mávinform április 13-án, szombat délután.
Elgázolt egy embert a Nyugati pályaudvarról Vácra indult személyvonat az Alagimajor megállóhely után. A Mávinform közlése szerint a helyszínelés ideje alatt az utasokat pótlóbuszok szállították. Egyik olvasónk éppen az említett vonaton ült.
Nyugodtan ültem a vonaton, amikor fél egy magasságában hangos dudálás után fékezett egyet a vonat. Fogalmunk sem volt, pontosan mi történt, csak feltételeztük, hogy elgázoltunk valakit. Pár percen belül megérkeztek a helyszínre a rendőrök, majd a mentők és végül a tűzoltók is
– mesélte el lapunknak.
Bár mindenki azt gondolta borítékolható a tragédia, rövidesen hatalmas meglepetés érte a vonattal utazókat.
Amikor kinéztem az ablakon láttam, hogy egy férfit támogatnak a mentősök, aki kicsikét sántítva ugyan, de odabicegett a rendőrökhöz. Miközben a rendőrök kérdéseire válaszolt egy mentős bekötözte a fejét, így gyanítom, hogy őt gázolta el a vonat
– folytatta, majd hozzátette: a középkorú férfinak hatalmas szerencséje volt, hogy életveszélyes sérülések nélkül megúszta a szerencsétlen balesetet.
Hátulról ütötte el a motorvonat
Nem ez az első eset, hogy saját lábán sétál el egy sebesült vonatgázolást követően. Tavaly májusban az egész országot megrázta az a felvétel, amelyet a MÁV tett közzé. A videón az látszik, ahogyan egy fiatal lány Óbudán, némi habozás után a sínekre sétál, majd hátat fordítva elindul a biztonságot jelentő platform felé. Azt azonban már nem érte el, másodpercek alatt megtörtént a baj: a másik oldalról közeledő motorvonat, bár már messziről vészfékezett és hangosan kürtölt, a táskájánál fogva, hátulról elgázolta. A lány hátra repült, a becsapódás erejétől holmijai ezerfelé hullottak körülötte, azonban csodával határos módon és a segítségére sietők legnagyobb megkönnyebbülésére ő maga nemhogy túlélte, sértetlenül, saját lábán állt fel a hátborzongató baleset után.
Nicolas Aujula baljós előrejelzést tett az idei évre.
Egy magyar férfit arra kényszerítettek, álljon be az ukrán seregbe.
Egy világító zöld színű madár kavart felháborodást
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.