
Gigantikus, zöld fényű „ördögi üstökös” száguld a föld felé
Márciusban egy különleges, fényes zöld üstökös fog átvillanni az éjszakai égbolton, és ha tudod, hogy hová kell néznek neked is részed lehet a csodás látványban.
A 12P/Pons-Brooks üstököst „ördögi” üstökösnek nevezték el, miután 2023-ban egy pár „szarvval” sikerült lencsevégre kapniuk. Az üstökös alig több mint 10 mérföld széles, és 71,32 évente kerüli meg a Napot.

Jellegzetes szarva mellett a kitöréseiről is ismert, amelyeket a tudósok a „kriovulkanizmussal” hoztak összefüggésbe – vagyis egyike lehet annak a maroknyi üstökösnek, amely aktív jégvulkánokkal rendelkezik.
Ezeknek a kitöréseknek a során "kriomagmát" szabadítanak fel, amely gáz és szénhidrogének hideg keveréke. Azt a különleges „robbanó” üstököst pedig a hónap végéig láthatjuk az éjszakai égbolton.
A tudósok úgy vélik, hogy a 12P/Pons-Brooks üstököst már 1385-ben Kínában és 1457-ben Olaszországban is megfigyelték. Hivatalosan azonban Jean-Louis Pons francia csillagász fedezte fel 1812. július 12-én.
Később, 1883. szeptember 2-án William Robert Brooks brit származású amerikai csillagász fedezte fel újra. Pons és Brooks legendás és termékeny üstökösvadászok voltak, akik pályafutásuk során több tucatot találtak.
Jelenleg az Androméda-galaxis (legközelebbi galaktikus szomszédunk) közelében látható egy nagyon ritka együttállásban. Az üstökös kora este egész márciusban látható.
A hónap vége felé az üstökös várhatóan elég fényes lesz ahhoz, hogy szabad szemmel is megpillanthassuk. A csillagászok szerint az üstököst – különösen a hónap elején – binokulárral vagy akár egy kis távcsővel lehet a legjobban megfigyelni.
Nyugat-északnyugat felé tekintve a horizont felett láthatjuk majd. Ha a Pegazus csillagkép nagy négyzetét megtaláljuk, akkor az üstököst is megpillanthatjuk közvetlenül tőle északra nézz a csillagkép bal felső részére.
És fontos, hogy ne hagyjuk ki, mert legközelebb csak 71 év múlta tér újra vissza. A csillagászok gyanúja szerint ugyanis 2095 közepén lehet majd újra látni – írj a The Sun.

Top hírek

Fordulat: holtan találták az orvost, aki 16 éves lánytól kért szexet
Durva dolgokkal vádolták az orvost.

Itt lehet majd követni Orbán Viktor és az amerikai alelnök napját

"Azt reméltük, nem őt gázolta el a HÉV" - Kamerák elé állt az elgázolt 14 éves fiú barátnője
"Amikor megtudtam, három napig sem beszélni, sem enni nem tudtam..."
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre