Kiderült: ez vezetett az idei év egyik legbrutálisabb tragédiájához





A gép landolás közben a földbe csapódott.



Megosztás
Szerző: Piréz
Létrehozva: 2023.12.31.
repülőgép baleset lezuhant

A pilóták hibája okozta Nepálban a 72 ember halálával járó év eleji repülőszerencsétlenséget - derült ki az ügyet kivizsgáló szakértői bizottság most közzétett jelentéséből.

Fotó: Yeti Airlines

A megállapítások szerint szakmai hiányosságok, a kötelező műveleti protokollok elmulasztása és a nem megfelelő beállítások vezettek a Yeti Airlines gépének január 15-i balesetéhez - adta hírül a CNBC.

Tévedésből üresbe állították a két hajtóműves gép motorjait a pokharai landolás közben, ezért azok nem termeltek tolóerőt

- fejtette ki Dipak Prasad Bastola repülőmérnök, aki szerint az ATR-72 típusú gép a hajtóművek leállítása után csak 49 másodpercig tudott a levegőben maradni, mielőtt a földbe csapódott.

A repülőgép fedélzetén tartózkodó mind a 68 utas, köztük két kisgyermek és 15 külföldi állampolgár, valamint a személyzet négy tagja életét vesztette, ez volt Nepálban az elmúlt három évtized legsúlyosabb katasztrófája. Ennél nagyobb tömegszerencsétlenség legutóbb 1992-ben történt, amikor a pakisztáni nemzetközi légitársaság Katmanduba tartó Airbusa 167 utassal a fedélzetén egy hegyoldalba csapódott, és a szerencsétlenséget senki sem élte túl. 2000 óta közel 350 ember halt meg légibalesetben Nepálban, az Európai Unió 2013-tól biztonsági aggályokra hivatkozva kitiltotta a nepáli légitársaságokat az unió légteréből.





 





Ezeket olvastad már?
Az évszázad csalása - izgalmas új sorozat érkezik a Direct One-ra

Az évszázad csalása - izgalmas új sorozat érkezik a Direct One-ra

Előkerült az eddigi legegyértelműbb bizonyíték az időutazás létezéséről – Video

Előkerült az eddigi legegyértelműbb bizonyíték az időutazás létezéséről – Video

A Bagossy Brothers és Illés Fanni így támogatja a tehetségeket – Videókkal

A Bagossy Brothers és Illés Fanni így támogatja a tehetségeket – Videókkal

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás