
Nyitrai Zsolt egy percben összegzett: erre számíthatnak a nyugdíjasok a Fidesztől, illetve a Tiszától
A miniszterelnök főtanácsadója érzékeltette, mekkora a különbség.
Hárman meghaltak, amikor egy gépkocsi betonkeverővel ütközött össze Bakonysárkánynál, a 81-es főút 40-es kilométerénél szombaton - közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint a balesetben a személyautóban utazó férfi és nő, valamint egy kisfiú a helyszínen életét vesztette.

A katasztrófavédelem azt közölte, hogy Vérteskethely és Bakonysárkány között egy személyautó csúszott meg az úton, majd összeütközött egy betonkeverő járművel. A szörnyű ütközés következtében a személyautó az árokba borult, három utasával együtt. A kocsiban ülő két középkorú felnőtt és egy körülbelül tízéves gyerek olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életüket vesztették, erről ír a Delta Hírek a Facebookon megosztott bejegyzésében.
Az elsődleges információk alapján egy család utazhatott az autóban, de a hatóságok egyelőre nem erősítették meg ezt a hírt.

A miniszterelnök főtanácsadója érzékeltette, mekkora a különbség.

Szülése után rosszul lett.

Vádemelés követte a mesterhármas elfogást.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.