Azt hitték, öngyilkosságba kergették Józsit: mégis él a budai hajléktalan

Több mint két hónapig halottnak hitték a II. kerületiek Józsit. A hajléktalannak már emléktáblát akartak állítani az egyik padon, amelyen rendszeresen ült. Rengetegen siratták őt és szeretett macskáját, mígnem nemrég kiderült, szerencsére él.



Megosztás
Szerző: Erdei Róbert Arnold
Létrehozva: 2023.12.15.
Józsi halál örömhír

Régi mondás, hogy akinek halálhírét keltik, sokáig fog élni. Szerencsére a mostani történet is ezt igazolhatja. Többen is megosztották ugyanis az egyik budai Facebook-csoportban azt a bejegyzést, amelyben arról írtak, hogy a II. kerület egyik legismertebb hajléktalanja öngyilkos lett. Józsi idén töltötte az ötvenedik születésnapját, jámbor lélekként írták le, rengetegen szeretik őt és a macskáját. Nem csoda, hogy valamennyien megsiratták.

Józsi maga is meglepődött, amikor megtudta, hogy sokan azt hitték meghalt / Fotó: Olvasói
Józsi maga is meglepődött, amikor megtudta, hogy sokan azt hitték, meghalt / Fotó: Olvasói

Nyomtalanul tűnt el

A Vend utcai és a Cimbalom utcai buszmegállóban rendszeresen lehetett látni Józsit. Ott üldögélt nagy szatyrával. A poszt szerint minden kedves szót és kisebb támogatást hálásan megköszönt az arrafelé járóknak. „Én is gyakran támogattam őt szendvicsekkel, itallal és a cicájának szánt macskakajával. Aztán valami történt vele, amivel a halálba kergették szegényt” – írta októberi bejegyzésében Gábor. 

Akkor már hetek óta nem látta Józsit és a macskáját, mígnem a férfi szokásos helyén egy másik hajléktalantól tudta meg: József a kilátó melletti kiserdőben, ahol a sátrában éjszakánként már hosszabb ideje meghúzhatta magát, öngyilkos lett. 

 

Pletykáltak, hogyan halt meg

 A pletyka szerint egy olyan napon végzett magával, amikor sem a cicájának, sem magának nem tudott élelmet vásárolni. Egyesek szerint antiszociális emberek kergették őt a halálba

Fenyegették, zaklatták, és még a sátrát is tönkretették nemrégiben. Telefonfülkében, sokkal rosszabb körülmények között kellett meghúznia magát, ahol ráadásul szeretett cicáját sem láthatta többé. Ilyen aljasságok vezethettek oda, hogy elkeseredésében felakasztotta magát a kiserdőben. Pedig a lakásmaffia már több mint 25 éve elvette tőle a lakását és azóta élt az utcán, de nem éreztem életuntnak, amíg békén hagyták

– írta bejegyzésében szomorúan Gábor.

Besétált a boltba

Több mint két és fél hónap telt el, mígnem szerdán ugyanebben a csoportban egy nő megosztotta az örömhírt: Józsi köszöni szépen, él és ha nem is virul, mindenesetre jót nevetett a halálhírén.  

„Előkerült Józsi! Nem, nem halt meg és nem támadt fel, hanem egész egyszerűen besétált a sarki boltba” – írta tegnapi bejegyzésében a nő, aki szerint az éppen az üzletben tartózkodó lakóktól a boltosig mindenki csodálkozva néztek Józsira. 
– Ő nem is értette, mi ez a dermedtség körülötte. Megsirattuk, eltemettük, kis padjára emléktáblát gondoltunk. De mégis itt van közöttünk. Környékünk hajléktalan lakója – idézte fel a nő a pillanatot. 

Összekeverték valakivel

A nő azt is leírta, miért keltették halálhírét a hajléktalannak

„Összekeverték őt egy másik hajléktalan emberrel, akiről mi most csak annyit tudunk, hogy valóban öngyilkossági gondolatai voltak” – árulta el a nő posztjában. Józsi azért tűnt el, mert vidékre ment, ismerősökhöz, akik évente egy-két alkalommal vendégül látják őt. 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás