Drámai hírt közölt a NASA

A NASA igazgatója, Bill Nelson is megszólalt.



Megosztás
Szerző: K.B.
Létrehozva: 2023.11.10.
Módosítva: 2023.11.10.
gyász Hold halálhír NASA

Szomorú hírt közölt a NASA a hivatalos weboldalán. Közleményük szerint 95 éves korában elhunyt Frank Borman, az Apollo–8 űrhajó parancsnoka. Az idős űrhajós a montanai Billingsben halt meg kedden.

Az Apollo–8 legénysége volt az első, akik megközelítették a Holdat (Fotó: Komka Péter)

A NASA legjobbjainak egyikére emlékezünk ma. Frank Borman űrhajós igazi amerikai hős volt

 – méltatta Bill Nelson, a NASA igazgatója.

Borman, az Apollo–8 parancsnoka legénységével 1968-ban elsőként kerülte meg a Holdat, előkészítve az amerikai űrhajósok pár hónappal későbbi első holdra szállását.

Borman Indianában született, és a repülés iránti szenvedélyes rajongása az amerikai légierőhöz, később a NASA-hoz vezette. 1950-től vadászpilótaként repült, majd a West Point Katonai Akadémián a termodinamika professzora lett.

1967-ben tagja volt a vizsgálóbizottságnak, amely az Apollo űrhajón keletkezett, három űrhajós halálával járó tűz okait vizsgálta. Később kinevezték az Apollo-program irányítójává, és ő vezette azt a csapatot, amely újratervezte az Apollo űrhajót.

Miután 1970-ben nyugdíjba vonult a légierőtől, tanácsadó lett az Eastern Airlinesnál, majd különböző vezető pozíciókat töltött be. Emellett különleges elnöki nagykövetként kísérte el az amerikai elnököt távol-keleti és európai útjaira.

Borman számos kitüntetésben részesült, 1990-ben beiktatták a repülés nemzetközi hírességeinek csarnokába, 1993-ban pedig az amerikai űrhajós hírességek csarnokába. A kollégák, jóbarátok és tisztelők mellett felesége, két fia és négy unokája gyászolja.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás