A kora reggeli órákban evakuáltak egy fővárosi iskolát: nagy veszélybe kerültek a gyerekek





Nem lehetett kockáztatni, muszáj volt evakuálni.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.11.21.
rendőrség gyerek iskola evakuálás

Ha emberek – és főleg gyerekek – biztonságáról van szó, soha nem lehetünk elég óvatosak. Csak ha már felmerül a veszély kockázata, azonnal cselekedni kell, és nem várhatjuk meg, míg bekövetkezik a baj. Arra bizonyára mindannyian emlékszünk iskolás korunkból, hogy milyen volt egy-egy bomba- vagy tűzriadó. Az esetek 99,9 százalékában ezek csak gyakorlatok, és a gyerekek szerfelett élvezik, hogy lóghatnak kicsit az órákról. Most azonban nem gyakorlatra került sor. 

iskola, osztályterem, osztály, Pexels
Azonnal evakuálni kellett az iskolát / Fotó: Pexels

A londoni Oaks Park High School zsinórban másodjára kerül evakuálásra. A hatóság emberei ugyanis elrendelték, hogy kutassák át az egész épületet, mert attól tartottak, hogy bombát helyeztek el benne. Az első evakuálás során a gyerekek már szereztek némi tapasztalatot, de sem a tanárok, sem a diákok nem gondolták, hogy ilyen hamar jönni fog a második bombariadó. 

November 20-án regel 8-kor az iskola SMS-ben tájékoztatta a szülőket arról, hogy a rendőrség felszólítása miatt ki kell üríteni az épületet, ugyanis valaki robbantással fenyegetőzött. A tanárok felkészültek voltak: azonnal egy közeli parkba és játszótérre vezényelték a tanulókat, és nem történt semmilyen baleset. A vizsgálat csak egy órán át tartott, ezért hamarosan mindenki visszatérhetett az osztályterembe, és folytatódhatott a munka – írja a Mirror





 





Ezeket olvastad már?
Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

Csupán 2 százalék esélyt adtak Máténak a túlélésre: az egész község összefogott a háromgyermekes édesapáért

Csupán 2 százalék esélyt adtak Máténak a túlélésre: az egész község összefogott a háromgyermekes édesapáért

Itt a kispesti mutyitérkép: több mint 80 korrupciógyanús ügy, amely az önkormányzathoz kötődik

Itt a kispesti mutyitérkép: több mint 80 korrupciógyanús ügy, amely az önkormányzathoz kötődik

Így folytatódott Orbán Viktor országjáró kampánykörútja – Fotók!

Így folytatódott Orbán Viktor országjáró kampánykörútja – Fotók!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás