
Orbán Viktor: Egy magyar lány és az amerikai himnusz
Radics Gigi Orbán Viktort is teljesen lenyűgözte.
Három napos gyászszünetet rendeltek el tragédia miatt.
Kora hajnalban kapott lángra Murcia egyik szórakozóhelye Délkelet-Spanyolországban. A tűz akkora volt, hogy legalább 13-an életüket vesztették, és négy ember égési sérülésekkel kórházban kezelnek. Sőt, még három másik, szomszédos diszkóra is átterjedtek a lángok. A helyi hivatásos tűzoltók órákon át próbálták megállítani a tüzet, ami akkora volt, hogy a Teatre nevű helynek még a tetejét is beomlasztotta.

Diego Seral, a spanyol rendőrségtől közölte, hogy az áldozatok megtalálását nehezíti az a körülmény, hogy az épület összeomlott. Arra sem tudnak rájönni emiatt, hogy hol keletkezett a tűz. Az áldozatok beazonosításához időt kérnek.
Az egyik túlélő a következőt nyilatkozta:
Szerintem maximum pont egy perccel jöttünk el hamarabb, mielőtt megszólalt a tűzjelző, majd minden fény kialudt. Mindenki azt kiabálta, tűz van.
- mesélte. Hozzátette, két barátját és öt családtagját azóta sem találják. A Teatre szóvívője, Maria Dolores Albellan azt mondta, hogy a lángok nem náluk csaptak fel, hanem a szomszédos klubból, a La Fondából terjedtek át hozzájuk, és a másik két helyre - közölte a BBC. Murcia polgármestere, Jose Ballesta elmondta, az egész város megrendült. Közös erővel fogják megszüntetni a tűz okozta károkat. Ezek mellett három napos gyászszünetet rendeltek el az elhunytak tiszteletére.

Radics Gigi Orbán Viktort is teljesen lenyűgözte.

Czigány György 94 éves volt.

Szoros kapcsolatban álltak, még sem tudott a gyilkosságokról.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.