
Rétvári Bence: ,,A Tisza Párt és a Migrációs Paktum együtt fognak elbukni!"
Nem ez az első alkalom. A Tisza EP-képviselői több alkalommal is támogatták a brüsszeli Migrációs Paktumot, a betelepítési kvótákat és a Magyarországot sújtó pénzbírságot.
Nem árt időben felkészülni, nehogy váratlan meglepetésként érjen minket. Ez jól jöhet a következő napokra is.
Az elmúlt napokban csodálatos időnk volt, azonban ezt az elkövetkezendő időszakról már kevésbé lehet majd elmondani. Sőt egyre inkább ez fogja majd meghatározni időjárásunkat.
Kedden nyugat, délnyugat felől fokozatosan megvastagszik a felhőzet, és délutántól északnyugat felől eső, zápor valószínű. A délnyugati szél megerősödhet. 21–22 fok köré melegszik a levegő – olvasható a Köpönyeg előrejelzésében.
Szerda
Eleinte borult, majd erősen felhős lesz az ég. A kora délutáni óráktól többfelé, majd inkább csak keleten alakul ki eső, zápor. A szél északnyugatira fordul és élénk marad. 15–22 fok közé csökken a hőmérséklet.
Csütörtök
A ködfoltok megszűnése után fátyolfelhők szűrte napsütésre van kilátás. Elszórtan lehet csak zápor. 15–20 fok lesz.
Péntek
Erősen felhős, borongós őszi idő valószínű. Délelőtt többfelé, délután néhol várható csapadék. 17 fok körüli értékeket mérhetünk.
Nem ez az első alkalom. A Tisza EP-képviselői több alkalommal is támogatták a brüsszeli Migrációs Paktumot, a betelepítési kvótákat és a Magyarországot sújtó pénzbírságot.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.