
Tragédia: ajakfeltöltés miatt hagyta gyermekeit az 57 fokos autóban
Emberöléssel és gyermekbántalmazással vádolják.
Az Akadémia közölte a halálhírt.
Életének 86. évében kedden elhunyt Daróczy Zoltán Széchenyi-díjas matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, a Debreceni Egyetem egykori rektora. A halálhírt az MTA jelentette be.
A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen diplomázott kutató a függvényegyenletekkel foglalkozott. A Magyar Tudományos Akadémia ösztöndíjasa volt, majd egy évig a Bécsi Egyetem Matematikai Intézetében dolgozott. Hazatérése után bekapcsolódott az akkor éppen alakuló hazai analíziskutatásokba a debreceni egyetemen. Előbb az Analízis Tanszéket vezette, majd a Természettudományi Kar dékánjává választották. 1982-ben az egyetem Matematikai Intézetének igazgatója lett, később rektorrá választották. Ezt követően az egyetem Matematika és Számítástudományok Doktori Iskolájának vezetője volt 2008-ig, ekkor professor emeritusi címet kapott.
Munkásságáért 2004-ben a Széchenyi-díjat, 2008-ban pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét vehette át.
Emberöléssel és gyermekbántalmazással vádolják.
Egy saját sírjából kimászó férfi tántorgott be egy benzinkúthoz.
Drámai részleteket közölt az orvosszakértő.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.